A kötet olyan érdekfeszítő és felemelő gondolatokat tartalmaz, amely szerint a hagyományban minden bölcsesség benne rejlik ahhoz, hogy értelmes, hasznos, szép és megelégedett életet élhessünk, és ezt biztosíthassuk gyermekeink számára is. Böszörményi-Nagy Gergely elmondta, hogy az életvezetést, élettervezést segíti a könyv, amely akár egy délután alatt is kiolvasható.
– A mai közéletből rengeteg olyan tudás töredék, bölcsesség mozaik hiányzik, amelyet korábban az emberek már tudtak csak ezeket az elmúlt évtizedekben elfelejtették. Nem elég népszerűek az antik bölcsességek, és azok a tudások, amelyek akár még száz évvel ezelőtt is fontosak voltak az emberek általános műveltségében. Én pedig az éppen az adott korban nem divatos nézeteket szeretem képviselni, felvállalni és népszerűsíteni. Többek között erre is szolgál ez a mostani kötet – tette hozzá a szerző.
A könyv létrejöttében és megjelentetésében az MCC Press Kft. vállalt kulcsszerepet, éppúgy, mint a szerző első könyvénél. Gorácz Anikó kommunikációs vezető kiemelte, hogy az MCC-nek fontos feladata az ismeretterjesztés és az oktatás, ezért segítik azokat a hazai és külföldi szerzőket, akik több korosztályt és különböző élethelyzetekben lévő olvasókat tudnak megszólítani a szerzeményükkel.
– Fiatal felnőtteknek szól, a szerző első könyve, a Nonkonform is hasonló célközönséget célzott meg, de ez a könyv más, mert itt a saját gondolatait, érzéseit, történeteit mondja el a szerző, és ezáltal azok a mondanivalók, üzenetek, és értékek, amik már az előző könyvben is megjelentek még erőteljesebb hangsúlyt kapnak, hiszen a szerző a saját álláspontját közvetíti – fűzte hozzá a kommunikációs vezető.
A szerző a feltett kérdésünkre elárulta, hogy már két új köteten is dolgozik, amelyek valamilyen szinten kapcsolódni fognak az előző könyvekhez, de nem szoros értelemben. Mint mondta: egy világképnek a különböző kifejtéseit várhatjuk tőle a jövőben.