Kézreálló társadalom – ez a fogalom jutott eszembe, miközben Böszörményi-Nagy Gergelyt hallgattam a Nonkonform kötetbemutatóján csütörtökön. A BrainBar jövőfesztivál alapítóját – Mittag Mónika, az MCC békéscsabai képviselet-vezetőjének felvezetője után – Gorácz Anikó, az MCC Press kommunikációs igazgatója faggatta a jelenkor sarkalatos társadalmi vitáit felvonultató olvasókönyvről. A kötet egyébiránt így mutatkozik be:
"Ez itt a konformizmus kora. A sokszínűség zászlaja alatt globális monokultúra épül, amelyben minden iskolázott embernek ugyanazt kell gondolnia tudományról és vallásról, ökológiáról és technológiáról, nemzetről és nemzetközi kapcsolatokról, a helyes és üdvös életmód mibenlétéről. Az önálló vélemény az ifjú városlakó számára ma stratégiai kockázattal jár. Ez az olvasókönyv azoknak a fiatal magyaroknak szól, akik ambiciózusak, kíváncsiak, és a fontos kérdésekben nem fogadják el a vákuumcsomagolt válaszokat."
(A könyvben szereplő Brunszkó László, Ferth Tímea, Lossonczy Bazsó és Mark Hond grafikusok által készített illusztrációk egyébként nemcsak esztétikus helykitöltők, hanem narratív elemként is szolgálnak, világosan megszólítva a kötet célközönségét.)
Fotó: D. Nagy Bence/behir.hu
Sejthető volt – különösen a Mandineren is folyamatosan publikáló Böszörményi-Nagy írásainak ismeretében –, hogy ez a kötet nem a "junk food – trash kultúra – woke-kultúra" szentháromságának bűvkörébe szippantott rétegek evangéliuma lesz. Annál is inkább, mert a szerző a csütörtök esti pódiumbeszélgetés során többször is hitet tett a Gondviselő mellett.
– Isten szerepének általános visszaszorulása nem csupán a vallásos emberek számára negatív hatású, de az istenhittel nem bíróknak is – hangzott az egyik, ma már igencsak nonkonformnak ható állítás. És ha már állítások: Böszörményi-Nagy könyve négy fejezeten keresztül taglal olyan témákat, amelyek ma szinte minden társadalmi réteg napi kommunikációját tematizálják, legyen szó akár a klímaválságról, a kisebbségek és a többségi társadalom viszonyrendszeréről, a vallás és tudomány vélt ellentétéről. A kötet minden alfejezete egy-egy divatos, sőt az úgynevezett szerencsés történelmi fejlődésű országokban megkérdőjelezhetetlennek gondolt állítást cáfol meg kortárs vagy néhai tudosók, teológusok, politológusok, elmélészek gondolatait segítségül hívva.
Galéria
A Nonkonform – ahogy az est folyamán maga a szerző is – nagy vehemenciával beszél például a totális digitalizmus ellen. Böszörményi-Nagy szerint az analóg háttérbe szorulása nemcsak a digitális eszközöknek való egyre nagyobb fokú kiszolgáltatottság miatt problémás, de kutatások sora igazolja azt is, mennyire másként dolgozza fel az emberi agy azokat az információkat, amelyekhez digitális formában jut hozzá.
– Óriási különbségről kell beszélnünk akkor is, ha egyazon könyvet valaki hagyományos, nyomtatott formában vagy ebook kiadásban olvas el. Tartalomtól függetlenül igaz az, hogy a képernyőn olvasott információ egészen más hatással van az agyra, ez pedig a globálisan túlsúlyba kerülő digitalizmus korában igencsak veszélyes – fogalmazott a szerző.
Böszörményi-Nagy szerint az internet egyébiránt az "amatőr kultuszát" hozta el.
– Elég csak egy-egy óriási megtekintéssel bíró TikTok-videót megnézni. A "jópofa" tartalom, amely mögött nincs valós teljesítmény, szinte minden esetben több megtekintést, pozitív visszajelzést kap, mint egy olyan, amely valódi értékeket vonultat fel. Ma már kirekesztő azt mondani valamire, hogy ez minőségi, az pedig szemét, pedig igenis ki kell mondani: nevén kell nevezni az értéket és a szemetet egyaránt – utalt a szerző többek között a trash kultúra szürke zónájában kényelmesen meghúzódó tartalomgyártók tömegeire.
Fotó: D. Nagy Bence/behir.hu
Bár Gorácz Anikó jól irányzott témafelvetéseivel igyekezett lefedni a könyv tartalmának nagyobb részét, a szűkös időkeretbe nem férhetett bele minden. Kérdéseimre a rendezvényt követően kaptam választ, tegezőleg beszélgetve az est főszereplőjével:
– Hogyan képeződik le ma a társadalomban az a vákuum, amit Isten szerepének háttérbe szorulásánál említettél?
– Az este folyamán beszéltem az első egyetemek keletkezéséről, melyek kapcsán jól tetten érhető a válasz. Ezek az intézmények a felvilágosodás korából visszatekintve "sötét" középkornak nevezett érában jöttek létre, ahol egyszerre foglalkoztak a természettudományokkal, a művészetekkel, valamint a teológia és a filózófia kérdéseivel is. A tudományt és a vallást nem állították mesterségesen szembe egymással, hanem kimondottan a teljes igazság megismerésére törekedtek. A felvilágosodás korában alakult ki az a nézet, hogy tudomány és vallás egymással szemben áll. Ezt a szerintem téves nézetet vitatom a könyvben olyan szerzők munkássága alapján, mint például David Sloan Wilson evolúcióbiológus, de említhetem Francis Collins genetikust is, aki az emberi genom feltérképezését végezte. Ő maga egyébként kifejezetten a tudományos munkássága nyomán lett ateistából istenhívő.
– Könyvedben azt az állítást is vitatod, mely szerint a klímaválságot csak egy egységesen működő világkormány tudja kezelni. Mi szól a világkormány ellen?
– Arról írok, hogy a világkormány nem működőképes konstrukció. Egy Anatol Lieven nevű brit szerző, egykori haditudósító könyve, a Climate Change and the Nation State (Klímaváltozás és a nemzetállam) kapcsán került elő az a történelmi tapasztalat, mely szerint az emberi közösségek menedzselhetőségének van egy határa. Magyarán van egy méretbeli korlátja annak, hogyan lehet megszervezni a közösségi cselekvést – ez a határvonal valahol a törzsi vagy mai fogalommal a nemzeti identitás környékén keresendő. Eszerint az a számossági határ, amely alatt az emberek még hatékonyan megszervezhetők valamely közös cél érdekében – például a klímaváltozásra való felkészülés jegyében –, az a nemzetállamoknál realizálható. Efölött már a közös cselekvés megszervezése nagyon komoly akadályokba ütközik, pontosan azért, mert nincs olyan identitás, amely mentén a közösségek hajlandóak lennének áldozatot hozni az utánuk következő generációkért. A világkormány kérdését tehát ilyen értelemben az antropológia oldja meg.
– A beszélgetés folyamán említetted, hogy polgára csak valaminek lehet az ember, egyúttal hitet tettél a lokálpatriotizmus mellett. Mielőtt valaki általánosabb, nagyobb területet felölelő tevékenységet végezne, szükségszerű, hogy kiindulásképp lokálisan, a saját környezete javára cselekedjen?
– Visszatérőben van a lokalizmus, a helyi elköteleződés népszerűsége. Ma sokkal sikkesebb dolog egy helyi kis kávézóba beülni, mint egy Starbucksba. Ezzel együtt ez a jellegtelen, identitás nélküli biznisz mintha veszítene a renoméjából. (A pódiumbeszélgetés során a multik vállalati kultúrája is alaposan pellengérre lett állítva - a szerk.) Úgy gondolom, hogy az emberek vágynak a helyi identitásra, kötődéseik megerősítésére. Ez egy visszatérés az eredeti ideálokhoz, ahhoz az életminőséghez, amelyet az elmúlt évtizedekben a globalizmus felfalt, de talán nem végérvényesen.
