A kötet szerzője bámulatosan egyensúlyoz a hiteles történelmi ismeretek, a legfrissebb kutatási eredmények és a legvadabb fikciók között. Az olvasó a főhősökkel együtt zuhan bele a titkoktól és ármányoktól terhes középkor útvesztőjébe, kétségbeesve keresve a túlélést jelentő kiutat. Szimultán nyomozás zajlik jelenben és múltban, miközben egy akciófilm lendületével váltják egymást a fordulatok.
Gyarmati-Paor Zoltán elmondta, hogy két év alatt készült el a könyv, ami eredetileg forgatókönyvnek készült, de ahogy fogalmazott: örül neki, hogy végül könyv született belőle. Mint mondta: a történet 2014-ben játszódik Budapesten és egy egyéjszakás kalandot mutat be, ahol meg kell találni az ellopott Szent Koronát. A cselekményben még felbukkan az egyetlen fennmaradt Árpád-házi leszármazott is.

– Ez a könyv gyakorlatilag tartalmazza mindazt, amivel én találkoztam az elmúlt öt évben kutatással, benne vannak azok a jelenetek az életemből, amikor sírokat nyitottunk ki, nagy feltárásokat csináltunk. Ezek első kézből származó információk és én nagyon örülök neki, hogy az intézményünknek a tudományos kutatásai ilyen formában is eljuthatnak a nagyközönséghez – tette hozzá a könyv írója.
A szerzővel Gorácz Anikó, a Hitel Kiadó ügyvezetője beszélgetett az est folyamán. Kiemelte, hogy a kiadónak is, illetve az MCC-nek is kiemelten fontos az olvasás népszerűsítése, illetve, hogy minél több emberhez jussanak el irodalmi művek, könyvek. Hozzátette, hogy nagyon jó volt együtt dolgozni az első kötetes szerzővel, aki lelkes volt és tele volt ötletekkel a munkafolyamatok alatt.

– Hogyha ez a világ beszippantotta az olvasókat, akkor tudjuk majd filmként vagy akár minisorozatként bemutatni ezt a világot. Itt az Árpád-házig visszanyúló történetről van szó, ami napjainkban játszódik és kifejezetten izgalmas – fejtette ki a beszélgetőpartner.
A szerző elmondta, hogy habár úgy gondolta, hogy egy kötetes szerző szeretne lenni, de ahogy lerakta a tollat, már jöttek az ötletek a fejében, így a kérdésünkre elárulta, hogy valószínűleg lesz következő könyv is, ami elkészül majd a tollából.