A könyvet Bozóky Hanna Klarissza, Berta Mihály és Sal Endre írók együtt állították össze és szerkesztették. A célközönségnek elsősorban a 16 és 22 éves közötti korosztályt lőtték be. A kötetben olyan történetek szerepelnek, amelyek azoknak tudnak segíteni, akik úgy érzik, hogy egyedül vannak a világban. A szerzők több szempontból vizsgálták meg ezt a kérdéskört.

– Az én részem olyan történeteket tartalmaz, amelyek rendkívül gyakoriak, nem csak a fiatalabb korosztály körében. Úgy gondolom, hogy sokan érezhetik magukat sokszor egyedül, ezek a történetek pedig arról szólnak, hogy sokan tudják, milyen érzés az egyedüllét és van, aki segítsen rajtunk – fogalmazott Bozóky Hanna Klarissza.
A fiatal írónő regénye mellett Sal Endre és Berta Mihály interjúi olvashatók még a kötetben. A két újságíró szakmabeliekkel készített hosszabb beszélgetéseket, azzal a céllal, hogy alátámasszák azokat a történeteket, amelyeket a könyv regény részében foglalt össze Bozóky Hanna Klarissza.

– Önmagunk megismerése a legnagyobb utazás az életünk során. Ez a kötet nagyon sok tanulságot és mondanivalót hordoz magában, de ha egyet kellene kiemelnem, akkor mindenképp az lenne, hogy meg kell ismernünk önmagunkat ahhoz, hogy teljes és boldog életet tudjunk élni – mondta Berta Mihály.
Ez a könyv a folytatása az Inspiráló magyarok - 24 lebilincselő sikertörténet című kötetnek.