Minden egy helyen: Hatósági és agrárigazgatási központot adtak át Mezőhegyesen

2019. április 17. 16:23 | Varga Diána

Az ország első integrált, hatósági és agrárigazgatási központját adták át Mezőhegyesen, szerdán, a Mezőhegyesi Állami Ménes egykori nőtlen tiszti lakjának épületében. Mostantól egy helyen többféle szolgáltatást érhetnek el a járásban élők és a gazdálkodók.

A több mint 530 négyzetméteres alapterülettel rendelkező épületben négy munkaállomásos kormányablak, földhivatali ügyfélszolgálat, az Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály ügyfélszolgálata, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kapott helyet.

Az avató ünnepségen Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár megjegyezte, hogy oda kell figyelni a Kantárhoz hasonló műemlékekre, hiszen Békés megyében a második világháború után a műemléki épületek csupán negyven százaléka maradt meg. Mezőhegyesen azonban az összes ilyen épület megmaradt – az államtitkár szerint ez a közösség összetartó erejét mutatja. Hangsúlyozta: a határmenti települések a jövőben nagyobb jelentőséget kapnak, ugyanis híd szerepet kell betölteniük a magyarországi magyarság, illetve a határon túli magyarok közt. Felhívta a figyelmet arra is, hogy hazánk agrárország, melyen belül Békés megyének nagy szerep jut, ezért is fontos, hogy a mezőgazdaságból élők segítésére létrejött a mezőhegyesi agrárcentrum.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az épület történetének áttekintése mellett hangsúlyozta: az egykor nőtlen tiszti lak új funkciót kapott. Céljaik közt említette, hogy minél inkább kiszolgálják a vidéken élőket. Mint mondta, a korábbi központ sem funkciójában, sem arculatában nem felelt meg az elvárásoknak, ám a Kantárnak hívott új épület 18 település 5000 agrárgazdasági tagját szolgálja majd. Hozzátette: azzal, hogy a kormányhivatal az agrárigazgatási központtal egy helyen van, a Békés megyei emberek életét igyekeznek egyszerűsíteni.

Takács Árpád kormánymegbízott arra emlékeztetett, hogy két éve kötöttek megállapodást a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével (Magosz). Hangsúlyozta: az ország fejlődését a vidék fejlődése és megtartó ereje határozza meg, ez az együttműködés valós teljesítményeken alapul. Munkájuk eredményei közt említette, hogy a megye településeit járva konferenciákat, munkaműhelyeket szerveztek, támogatást nyújtottak a gazdáknak, illetve kialakították azt a gyorsinformációs rendszert, mely révén hetente több mint 10 ezer gazdával tartják a kapcsolatot a pályázatok, jogszabályváltozások, aktualitások kapcsán. A kormánymegbízott jelezte azt is, hogy Mezőhegyesen mostantól egy helyen lehet intézni a földhivatali, agrárfejlesztési, vadászattal kapcsolatos ügyeket.

Az állam 2018 februárjában vásárolta meg Mezőhegyes önkormányzatától az egyes források szerint 1894-ben (más források szerint 1913-ban épített) ingatlant. A kormány hazai forrásból 260 millió forintot fordított a felújításra.

 

Szendi Rita, Varga Diána

További programok »

Itthon

Kormányszóvivő: A kormány meghosszabbítja a babaváró támogatást

A döntésről Vitályos Eszter kormányszóvivő számolt be a Gyulás Gergely miniszterrel közös hétfői kormányinfón. A döntés értelmében 2024. július 1-je után akinek lejárna az ötéves időtartam, de még nem született gyerekük, azok legfeljebb kétéves hosszabbítást kaphatnak. Akik 2019 és 2021 között vették fel a kölcsönt, azoknak a határidő egységesen 2026. július 1-jéig hosszabbodik meg.
11:05
FEL