MSZP: "Oda a demokrácia Békéscsabán"

2019. december 20. 16:34 | Sipos Gábor

Az MSZP önkormányzati képviselői a csabai közgyűlés decemberi ülését szinte csak negatívan tudták véleményezni.

Miklós Attila önkormányzati képviselő hangsúlyozta, hogy nem ért egyet a közgyűlés azon határozatával, amely szerint legközelebb csak februárban ül össze a grémium. Véleménye szerint a következő év költségvetésének vitáját meg kellene előznie egy januári véleménycserének. A másik sarkalatos pontnak a városi cégek vezetői tisztségének betöltését nevezte, ebben az esetben hiányolta a demokratikus gyakorlatot.

– A grémium zárt ülésen döntött arról, hogy az önkormányzat által részben vagy egészben tulajdonolt cégek esetén ki és milyen vezetői tisztségeket tölt majd be. A 37 személyi javaslat közül egyetlen egy ellenzéki jelölésre volt lehetőségünk. Ez jól mutatja azt a demokrácia-felfogást, amely a városvezetés hozzáállását tükrözi – hangsúlyozta az MSZP-s önkormányzati képviselő

A tájékoztatón szóba került a város elképzelése, mely szerint a Modern Városok Programban 5,5 milliárd forintot csoportosítanának át járda- és útfelújításra. A szocialista képviselők kiemelték, hogy ez az összeg meg nem valósult projektekből, többnyire élelmiszeripari beruházásokra fordítandó pénzből származna.

– Három évvel ezelőtt volt egy kétmilliárd forint értékű felújítási program, az a beruházás érintett járdákat és parkolókat is. Ezt fontosnak tartom, ahogyan azt is, hogy ez ne álljon meg. Fontos és lényeges fejlesztésről van szó, ezért kértem azt, hogy a további ütemekben, akár a belvárosi részeken járdafelújítások, parkoló felújítások valósuljanak meg – közölte Fülöp Csaba MSZP-s önkormányzati képviselő.

A két politikus üdvözölte a kezdeményezést, amelynek segítségével Békéscsabán 119 föld utca kaphat aszfaltburkolatot. Közel 100 utca tervei már készen vannak, ezek burkolata már 2020-ban elkészülhet, ellenben hiányolták az arról szóló tájékoztatást, hogy emiatt melyik tervezett beruházás kap szerényebb támogatást.

További programok »

FEL