Miklós Attila: A fejlesztésekkel jól kell tudni élni

2021. február 7. 15:11 | Varga Diána

A 7.TV Aktuális című műsorában Miklós Attilával, a Szövetség Békéscsabáért frakció önkormányzati képviselőjével beszélgetett Tóth Bianka műsorvezető a tavalyi évről és a 2021-es tervekről.

 

– Milyen munkát láttak el 2020-ban és milyen eredménnyel zártak?

– Az elmúlt év speciális volt: a közgyűlés nem ülésezett rendszeresen, ritkán voltak online konferenciáink. Mivel sokan kerültek nehéz helyzetbe, karitatív tevékenységet folytattunk: próbáltunk tisztítószereket, élelmiszereket eljuttatni a rászorulóknak. Békéscsaba nem állt meg, sok fejlesztés indult el, remélem, hogy ez idén is így lesz, annak ellenére, hogy ez egy nehéz gazdasági év lesz.

– A veszélyhelyzet idején Békéscsaba polgármestere egyéni hatáskörben hoz döntéseket. Szarvas Péter felajánlotta a költségvetés kapcsán a konzultációs lehetőséget, ezzel élnek-e?

– Élünk a lehetőséggel, kíváncsian várjuk az előterjesztést. A kormányzati elvonások miatt nehéz helyzetbe került a város, ezért biztos, hogy lesznek területek, ahol vissza kell lépni. Az egyeztetésre viszünk javaslatokat. A város likviditása rendben van, de elég a parkolási díj elengedésére vagy arra gondolni, hogy az intézmények nem tarthattak rendezvényeket. Hiába kap a város 1,3 milliárd forintot, a kormány okozta kiesést nem hozza majd egyensúlyba. A kapott támohatással együtt legalább 700 millió forintos hiány van a költségvetésben.

– Ön szerint mivel lehetne stabilabbá tenni a költségvetést?

– Feszes lesz a gazdálkodás, eddig is a felelősen gazdálkodó intézmények tartották egyensúlyban a költségvetést. Kérdéses, hogy az egyéb forrásokkal hogyan gazdálkodunk. Sok fejlesztés indult el, legutóbb a Munkácsy-negyedre kaptunk több mint 1 milliárd forintot, ami örvendetes és jól kell vele élni. De Békéscsaba turisztikai szempontból, attrakciók hiányában még mindig nem vonzó. A fejlesztések fontosak és egyet is értek velük, de meg kell nézni, mire költjük a pénzt. Jó, hogy megújul a sportcsarnok, de nem kellene szétesnie a padlónak, beáznia a létesítménynek.

 

A képviselővel készült teljes beszélgetést ide kattintva tekintheti meg: 

 

 

–Tervezi-e, hogy részt vesz az ellenzéki előválasztáson helyi vagy országos szinten?

– A forgatókönyv még nem tisztázott, a járványhelyzetnek is rendeződnie kell. Örvendetes, hogy az ellenzék eldöntötte, közösen veszi fel a kesztyűt és próbálja leváltani a kormányt 2022-ben. Az előválasztás jó mód arra, hogy a legmegfelelőbb, legmegbízhatóbb, a közös érdekeket a legjobban képviselő jelöltet válasszuk ki. Ha kapok ilyen felkérést, nem ugrom el előle, egyelőre még arra várok, milyen lesz az előválasztási rendszer.

– 2021-ben lesz-e olyan projekt, amelyre kifejezetten odafigyelnek?

– Sok beruházás indul, amelyre Békéscsabának nagy szüksége van, ilyen a belső úthálózat-fejlesztés. A tervezésnél a lakossági igények kielégítésére és Békéscsaba gazdasági érdekére is tekintettel kell lenni. Jelenleg 80 utcának van kiviteli terve, ahol azonnal indulhatna az aszfaltozás, de a rendelkezésre álló forrás nagyjából 60 utcára elég. Hogy ezt ki fogja rangsorolni, az egy következő kérdés.

– A koronavírus-járvány mennyire befolyásolja a szervezet munkáját, mennyire tudnak hatékonyan működni?

– Próbálunk online működni, de a képviselői munkához elengedhetetlen a személyes kapcsolattartás. A helyzet rendeződéséig elővigyázatosságra és óvatosságra van szükség. Ahogy nyitás van, onnantól többet találkozunk az utcán is.

További programok »

FEL