Miért olvasnak hirdetést a rendőrök?

2016. szeptember 22. 06:48 | Mikóczy Erika

A egyenruhások akár az interneten is keresik a lopott bicikliket. A tolv

A tolvajok ellen hirdetett hadjáratot a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrök arról tájékoztatták az érdeklődőket, hogyan óvhatják meg a kerékpárjaikat, illetve az otthonukat. A BikeSafe és a Házhoz megyünk program egyre népszerűbb a megyében.

 

– Nekem annyi biciklimet ellopták már – panaszolta egy asszony a rendőröknek a piac mellé kitelepült BikeSafe programban részt vevő rendőröknek. – Ezt a biciklit másfél éve ajándékba kaptam, nagyon vigyázok rá. A napfénytől is védem és drága lakatot vettem rá.

Az egyenruhások szerint a jó zár már fél siker. Mint Szlovák Zsolt rendőr százados, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főelőadója fogalmazott, egy drága biciklihez nem szabad olcsó zárat használni. Ezeket ugyanis egy pillanat alatt le lehet vágni, meg lehet roncsolni. Az is hiba, ha nem zárjuk hozzá valamihez a biciklit, hanem fel lehet kapni és zárral együtt vinni vagy eltolni. Szlovák Zsolt hozzátette: a BikeSafe program egyik lényege, hogy a kerékpárról készítenek felvételeket, a tulajdonosnak rögzítik az adatait, amelyek bekerülnek az adatbázisba. Így azonnal többet tudnak egy esetlegesen ellopott két kerekűről, mint hogy az piros vagy volt rajta esetleg csomagtartó. Így megvan a típus, méret, alvázszám is. S megvan a tulajdonos is, akit értesíthetnek, ha előkerült a bicikli. Fényképpel és felépített adatbázissal erre egyre nagyobb is az esély, ugyanis a rendőrség folyamatosan figyeli az eladásra kínált kerékpárokat is az interneten, hátha felbukkan egy lopott példány.

Nemcsak a biciklikre, hanem a lakásunkra is figyelni kell. A Házhoz megyünk programmal második éve figyelmeztetik a lakosságot a tolvajok módszereire.

– A trükkös elkövetők, akik leginkább az idősebb korosztályt célozzák meg, de fiatalokat is megkárosítanak, amikor egy kedves, megnyerő beszélgetéssel elterelik a figyelmet és valamilyen értéktárgyat ellopnak, akár készpénzt, ékszereket a lakásból. A másik módszer a besurranás: egy pillanat alatt bent vannak a házban és visznek, amit látnak. Fél perc az egész – mondta Medgyesi István címzetes rendőr őrnagy. A tolvajok sokszor nem okoznak nagy anyagi kárt, de az emberek biztonságérzetét azért befolyásolják, ezért kellemetlenek.

 

FEL