Ünnepi háziversenyen vívtak meg egymással a fiatalok

2019. december 26. 08:37 | Papp Ádám Sándor

A hagyományokhoz híven idén is megrendezték a Karácsony Kupát az Alföld Vívó Akadémia versenyzőinek Békéscsabán. Az ünnepi megmérettetésen az egyesület ifjú tehetségei mérték össze tudásukat.

Koncentráltak, figyeltek, majd szúrtak. Csak úgy, mint a nagyok az Alföld Vívó Akadémia fiatal párbajtőrözői is a győzelemre hajtottak a Karácsony Kupán. A gyerekek elmondták, hogy nagyon élvezték az ünnepi házibajnokságot.

A klub 1983 óta minden évben megrendezi a Karácsony Kupát. A házibajnokság fő célja, hogy a kezdő sportolóknak is lehetőséget adjanak arra, hogy megmutathassák tudásukat és kiderüljön, mennyit fejlődtek egy év alatt. A klub egyik edzője elmondta: ez egy jó alkalom arra, hogy a gyerekek vívhassanak egymással és tapasztalatot cseréljenek.

– Az utánpótlás-vívókról szól ez a verseny, akik haladó vagy kezdő vívók. Igyekszünk ezt a hagyományt folytatni, hogy együtt legyünk, a szülők és gyerekek jobban megismerjék egymást, vívjanak és összemérjék tudásukat. De főként azért, hogy jól érezzük magunkat és megajándékozzuk egymást – hangsúlyozta Medgyesi István

A háziversenyen három kategóriában küzdöttek egymással a fiatalok: külön a fiúk, a lányok és a legifjabbak egy vegyes kategóriában. A mérkőzéseket követően a 9 legjobb vívó díjban részesült, míg az első helyezett megnyerte a szuperkupát.   

További programok »

FEL