Mi a jó ajándék? – ismert békéscsabaiakat kérdeztünk

2022. december 26. 14:35 | Csiffáry Zsuzsanna

Decemberben rengeteg ajándék talál gazdára. Az ünnepi készülődés velejárója a lelki ráhangolódás mellett a megfelelő ajándékok megtalálása szeretteink és barátaink számára. Arról, hogy mi is az ajándékozás lényege, Harangozó Imrét, Bonnyai Sándort és Szepsi-Szente Évát kérdeztük

Harangozó Imre néprajzkutató az ajándékozás szokásának eredetét idézte fel. Mint mondta a kereskedelem elvonja a figyelmet a legfontosabb dologról. Az ajándékozás mögött egy alapvető vallási igazság áll: úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. A néprajzkutató szerint ezt az igazságot váltottuk az ajándékozással aprópénzre. Hangsúlyozta: a karácsonynak az a lényege, hogy emeljük fel a szívünket a nehéz hétköznapokból. 

 – Mert a világosságnak a legsötétebb helyen kell világolnia ahhoz, hogy ne legyen alatta mélysötét, és ne maradjon nyoma sem a sötétnek. Jézus Krisztus sorsközösséget vállalt az emberiséggel, amely örök időkre szól. És ez az ajándék: az Isten emberré lett. És így megfogalmazódik bennünk, hogy illene ajándékot adni a szeretteinknek – hangsúlyozta a néprajzkutató. 

 

Harangozó Imre

Az ajándékozás hátterében egy vallási igazság áll: mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte – hangsúlyozta Harangozó Imre

 

Bonnyai Sándor szociális munkás kiemelte, hogy fontos lélekben lelassítani, odafigyelni a másik emberre és élesíteni az empátiát. 

– Azt érzem, hogy a legnagyobb ajándék mi magunk vagyunk egymásnak. Hogy ott vagyunk, együtt lehetünk, hogy a figyelmünk, a törődésünk, az időnk, szeretetünk együvé összpontosul. A legfontosabb ajándék az, ha a másiknak odaadjuk magunkat időben, figyelemben és lélekben – emelte ki.  Hozzátette: számára nem fontos a drága ajándék. Néhány évvel ezelőtt a tanítványaitól kapott egy szeretetkönyvet, amibe rajzokat és kedves gondolatokat tettek. – Elmondtam akkor a gyermekeknek, hogyha majd a felkiáltójeleim kérdőjelekké változnak az életemben, amikor majd elfáradok, amikor majd nehéz napokat élek meg, ezt a könyvet fogom lapozgatni, és ebből fogok majd újra erőt meríteni. 

 

Bonnyai Sándor_ajándékozás lényege

Nemcsak ünnepkor fontos a gondoskodás és az odafigyelés

 

Túl azon, hogy a karácsony lényege nem az anyagiakban keresendő, mégis szeretnénk meglepni valamivel szeretteinket, de nem árt végiggondolni választásunkat. Szepsi-Szente Éva beszédtanár szerint sokszor esünk abba hibába, hogy az ajándékunk öncélú.

– Fontos, hogy az ajándékozás mindig kettő emberről szól. Gyakran olyan ajándékot választunk, ami nekünk tetszik és nem a másik félnek. Nem gondolunk bele abba, hogy aki megkapja, annak a lakásába illik-e, az ő személyiségéhez illik-e. Szerintem az is nagyon jó, ha az ajándéknak valamilyen szinten van funkciója – fogalmazott. 

Mint mondta, ahhoz, hogy az ajándék kifejező legyen, egy kicsit magunkat is bele kell tennünk. Ő idén is fényképes ajándékkal kedveskedett szeretteinek, amely már több éve osztatlan sikert arat. 

Ajándékozás

Szepsi-Szente Éva idén is fényképes ajándékokat adott szeretteinek

További programok »

FEL