Mesterképzésre készülnek a villanyszerelők Békéscsabán

2022. augusztus 27. 13:22 | Papp Ádám Sándor

Több évtizedes hagyomány, hogy mesterképzést indít a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Békéscsabán. A villanyszerelő szakma júniusban elindított mesterképzésében ezúttal hat fő vesz részt.

A BSZC Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium ad otthont a villanyszerelő mesterképzés elméleti és gyakorlati oktatásának. Szombaton délelőtt a 7.Tv stábja betekintést nyert abba, hogy hogyan telik a körül-belül 140 óra gyakorlati képzés. Látogatásunkkor a jelentkezők egy komplett tervrajz alapján végzték el a világításvezérléses feladatot. A kapcsolási rajz alapján láthatták, hogyan kell működnie a vezérlésnek, amelyet ha összeállítanak, áram alá helyeznek. Ezt követően következik a folytonosságvizsgálat és az érintésvédelem ellenőrzése. A gyakorlati oktatást vezető villanyszerelő mester elmondta: olyan feladatokat végeznek, amelyekkel a jelentkezők a mestervizsgán találkoznak majd.

– Legfőképpen frissítenünk kell az információkat. Az órákon végig szoktunk menni a szakma teljes palettáján, egészen az alapkapcsolásoktól, amely számukra már rutin, de érdemes feleleveníteni ahhoz, hogy tovább adják ezt a tudást a tanulóknak. A mesterképzésre jelentkezők ugyanis arra vállalkoztak, hogy szakmunkás tanulókat fognak okítani – emelte ki Papp János

Provics János három évtizede dolgozik villanyszerelőként. Elmondása alapján folyamatosan képzi magát és próbálja a szakma újdonságait is elsajátítani.

– Kihívásként tekintek arra, hogy megszerezzem a mesteri titulust. Továbbá soha nem lehet tudni, hogy a jövőben mit hoz az élet. A tanulókkal való foglalkozáshoz alapkövetelmény, hogy meglegyen a mestervégzettség, ezért jelentkeztem a képzésre – emelte ki a Provics jános. 

A hat jelentkező ősszel vesz részt a mestervizsgán, amely három részből áll. Az írásbelit az interaktív vizsgarész váltja fel, amely hasonlóan épül fel a kresz vizsga feladatsorához, továbbá a vizsgázóknak gyakorlatban és szóban kell megfelelniük, hogy átvehessék mesterdiplomájukat.

További programok »

Itthon

Több millió forintot nyúlt le idős, hiszékeny szomszédja bankszámlájáról egy nő

Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat az Orosházi Járási Ügyészség és vádiratában próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt egy 31 éves büntetlen előéletű pusztaföldvári illetőségű, de jelenleg Ausztriában élő nővel szemben, aki a szomszédját csapta be. A járási ügyészség indítványa szerint a sértett részére okozott kárt is meg kell majd fizetnie.
10:04
FEL