Mestereik a szakmájuknak, és erről papírjuk is van

2018. november 11. 19:31 | Zsíros András

Új mestereket avatott a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara november 10-én, Békéscsabán. A mesterképzésben sikeresen részt vevő szakemberek a Phaedra Rendezvényközpontban tartott ünnepélyes gálaesten vehették át mesterlevelüket.

 

 

Hosszú évek óta tekinti hálás feladatának a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a mesterek képzését. Sok szakember tartotta fontosnak idén is, hogy tudásában elérje ezt a szintet és megszerezze a mesterlevelet. 2018-ban Békés megyében több mint nyolcvanan, összesen 13 szakmában vehették át az erről szóló tanúsítványt. Többeknek közülük ez már nem az első ilyen oklevele.

A kamara megyei elnöke elmondta, mesterkultuszt szeretnének teremteni a minőségi szakképzés érdekében. Orosz Tivadar szerint a mesterek ugyanis magas színvonalú munkát végeznek, erkölcsileg példamutató életet élnek, tudásukat pedig át tudják adni a fiatal szakmunkásoknak.

 

Az ünnepélyes eseményen az új mesterek fogadalomtétele mellett köszöntötték a jubiláló mestereket, valamint a kézműves remek díjjal kitüntetett kézműveseket és a szakmák Európa-bajnokságán érmet szerzett fiatal szakmunkásokat is.

A tavalyi siker után idén is egy gazdagon illusztrált, Mesterlevél 2018 című kiadvány mutatja be a mestereket, valamint az őket felkészítő és vizsgáztató oktatókat.

 

A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara köszöni a támogatást a Mesterlevél 2018. című könyv létrejöttéhez a Békés Megyei Önkormányzatnak, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának, Csorvás, Mezőberény, Orosháza, Sarkad, Mezőhegyes, Újkígyós városok önkormányzatainak.

További programok »

Gazdaság

Megszépül a mezőhegyesi Békás-tó, a Csekonics park és a Hársfa utca is

Megkezdődtek a munkálatok a Komplex infrastrukturális fejlesztés Mezőhegyesen című, TOP Plusz projekt keretében. A 366,63 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatásból – a Széchenyi Terv Plusz program részeként – megvalósuló fejlesztés a Békás-tó, a Szent György tér-Csekonics park zöldfelületei és a Hársfa utca megújulását hozza.
2025. november 16. 12:24
FEL