Mesés élmények – a kolbászkészítéssel ismerkedhettek a gyerekek

2022. március 27. 17:48 | Kovács Dávid

Mesés Termékek és termések címmel indított gyerekeknek szóló programsorozatot a Magyarnyelvért és Gasztrokultúráért Egyesület. Az első alkalmon a csabai kolbász került a középpontba. A szervezők nemcsak mesékkel, hanem minigasztrotúrával is várták a gyerekeket! A kicsik az egyik legismertebb helyi kolbászmanufaktúrát látogatták meg, ahol Knyihár Mihály őstermelő segítségével betekintést nyerhettek a kolbászkészítés rejtelmeibe.

A Mesés Termékek és termések című programsorozat első felvonása a disznótorok hagyományának történetével kezdődött, majd versekkel, a csabai kolbászhoz szükséges fűszerek bemutatásával és népmesével folytatódott. Az ovisok a Knyihár manufaktúrába való megérkezésüket követően rögtön meg is kóstolhatták a csabai kolbászt, ezt követően pedig Knyihár Mihály őstermelő egy gyors programismertetést és tárlatvezetést tartott a gyerekeknek, akik a füstölőt is megnézhették. A gyerekek a program legizgalmasabb állomásaként a házigazda és az óvodapedagógusok segítségével gyúrták a kolbászt.

 

(Fotó: Kovács Dénes)

(Fotó: Kovács Dénes)

 

A Knyihár féle házikolbász hagyományosan, adalékok nélkül, családi recept alapján készül. Knyihár Mihály szerint rendkívül fontos, hogy a legkisebbek is megismerjék a csabai kolbász elkészítéséhez kapcsolódó hagyományokat.

– Ha a gyerekek megtanulják, hogyan készül ez a hungarikum és megkóstolják az igazi csabai kolbászt, amikor felnőnek és újra finom házikolbászt fogyasztanak, akkor visszaköszönhet a gyerekkoruk – tartja a szakember.

Az óvoda vezetője szerint a gyerekek nagyon sokat tanulhatnak egy-egy ilyen program alkalmával. Pribelszkiné Verasztó Ildikó kiemelte, hogy a hagyományőrzés része a pedagógiai módszerüknek.

– Az óvodai nevelés során a mindennapokban is komplexen dolgozunk fel egy-egy témát. Ez egy kimondottan jó lehetőség volt, hogy eljöttünk és valóban részesei lehettünk a kolbászkészítésnek. Előtte egy ehhez kapcsolódó mesét hallgathattak meg a gyerekek, illetve azokkal a fűszerekkel ismerkedhettek meg, amelyek a kolbász nagyon fontos alapanyagai – emelte ki az intézményvezető.

 

(Fotó: Kovács Dénes)

(Fotó: Kovács Dénes)

 

A Magyar Nyelvért és Gasztrokultúráért Egyesület elnöke elmondta, hogy ez volt az első felvonása a Mesés termékek és termések programsorozatnak, amellyel főként az óvodás korosztályt célozták meg.

– Ha az információkat mesés köntösbe gyúrjuk, akkor azok még inkább megmaradnak a kicsik fejében. A minigasztrotúra lényege, hogy mindig elvisszük a gyerekeket egy-egy helyi termelőhöz és ott nemcsak megnézhetik, hogy hogyan is zajlik például az igazi csabai kolbász elkészítése, hanem ki is próbálhatják magukat és bekapcsolódhatnak a munkába – fogalmazott Horváth Szabolcs.

A következő alkalom a mézédes hazai görögdinnyére épül, amikor a legkisebbek egy dinnyeföldre is ellátogathatnak majd.

 

További programok »

FEL