Széchenyi Istvánnak 1820 telén édesapja temetésére Bécsbe kellett utaznia, azonban a jégzajlás megakadályozta átkelését a Dunán, ekkor írta naplójába 1821. január 4-én: „Ma azt mondtam Brudernnak, hogy egyévi jövedelmemet fordítom rá, ha Buda és Pest közt híd épül, s hogy ezért, jóllehet Pesten lakni alkalmasint sohasem fogok, egyetlen krajcár kamatot vagy akár visszafizetést sem fogok követelni. Az a gondolat, hogy hazámnak fontos szolgálatot tettem, majd bőségesen kárpótol.”
A Pest Buda közötti állandó híd 1839 és 1849 között épült fel. A legnagyobb adományt báró Sina György adta a klasszicista stílusú híd megépítésére. Éppen ezért 87 évre kapott híd vámszedési jogot, amit 1867 után a magyar kormány megváltott az örökösétől. A híd terveit William Tierney Clark készítette. Az építési munkálatok 1839-ben kezdődtek. A hídon már 1848-tól volt időszakos átmenő forgalom, 1849. május 21-én Buda visszafoglalásánál majdnem fel is robbantották a hidat. Elsőnek a rettegett császári főparancsnok, Haynau lovagolt át rajta és avatta fel. Széchényi, aki sokat tett a megépüléséért nem ment át rajta, hiszen 1848 szeptemberétől már a döblingi ideggyógyintézetben volt. A kivitelezés irányítója a skót származású Adam Clark volt, róla nevezték el az alagút és a Lánchíd melletti teret, Clark Ádám térnek. Megnyitásának 50. évfordulója alkalmából 1899-ben Széchenyi lánchídnak nevezték el.
A hidak használatáért fizetni kellett tekintet nélkül társadalmi hovatartozásukra. A gyalogosoknak kevesebbet, a lovasoknak, hintóknak többet. Az így beszedett hídpénz fizetését a nagy forgalmú átkelőknél a hídbárcával igazolták. Igen ám, de ha nem tudott bárcát felmutatni, akkor bizony visszaküldték. A bárcát a túlparton elvették, nehogy visszaélés legyen belőle, bérletté váljon.
Így történt a Lánchíd esetében is, az itt látható ólombárca a Munkácsy Mihály Múzeum Történeti szakágának legújabb érdekes-értékes műtárgya. A lenti képen látható, nagyon ritka bárcát 1849. november végéig használták, melynek felirata: 1848-1849 ’3 ½ ’Lánchíd ólom bárca (34 mm) T:3. A tárgyat Dombi Zoltánnak, a Bélmegyer külterületén végzett önkéntes fémdetektoros keresésének köszönheti múzeumunk. Ezúton is köszönjük ezt történeti jelentőségű darabot.
Forrainé Kovács Márta történész
