A leendő M44-es út Kamuttól délre eső szakaszán zajló megelőző feltárások során folyamatosan kerülnek elő az izgalmasabbnál izgalmasabb leletek és régészeti jelenségek. Jelenleg az ásatások két lelőhelyen zajlanak Nagy Dániel Sándor és Nagy-Laczkó Balázs régész-muzeológus vezetésével.
A Nagy Dániel Sándor vezette feltárásról már korábban beszámoltunk (Különleges leletek kerültek elő Kamut határából), a feltárásokon a X. századi megtelepedésre utaló leletanyag mellett továbbélő pogány hagyományokra utaló anyag (kettévágott kutyák, ló-fogyasztásra utaló jelek) is napvilágot látott. A feltárások elsősorban egy Árpád-kori falu mindennapjaiba nyújtanak számunkra betekintést.
Ettől a lelőhelytől nyugatra található az a szintén Árpád-kori lelőhely melyen végzett régészeti munkáiról Nagy-Laczkó Balázs írta a következőket:
A két lelőhely sok hasonlóságot mutat egymással – hasonló épületek, kemencék, hasonló csont és kerámia anyag – bár ez utóbbi lelőhely kevésbé sűrű, a település szórtabb, a mai tanyabokrokhoz, az egykor általános szeres településszerkezetre (ilyeneket napjainkban is megfigyelhetünk az Őrségben például) emlékeztet.
Feltételezhetően a megtelepedés szélén, a szorosan vett településhatáron kívül – ahol már csak pár szemetes gödör és árok utal az emberi megtelepedésre – került elő egy szintén az Árpád-korra keltezhető lófej, mely alól a bontás során egy madártojás majd egy hamus, faszenes réteg is felszínre került, mely égetésre, tűzgyújtásra utal.
A jelenség kapcsolatba hozható a Nagy Dániel Sándor vezette ásatásokon előkerült pogány szokásokra utaló jelenségekkel: a lófej a keleti eredetű lovas-nomád népeknél gyakran része az áldozati és temetkezési szertartásoknak, szakrális értékkel bír, nem ritkán égőáldozatokban, avagy a sírokban túlvilági hátasként is megjelenik. A tojás többnyire az élet, az újjászületés jelképeként van jelen – a látszatra élettelen tojás (akárcsak a mag), az új élet lehetőségét hordozza magában – ezért szintén helyet kap mind a temetkezési, mind az építkezési rítusokban és áldozatokban. Hazánkban a tojás használata építési áldozatként még a néprajzi irodalomban is nyomon követhető, a huszadik század első évtizedeiből is gyűjtöttek Békés megyéből hasonló építési áldozatokat.
Az építkezés során a falba helyezett tojás, kakas vagy tyúkcsont házmegóvó, erősítő szerepe hasonló a Kőműves Kelemenné balladájában megismert emberáldozathoz. Ahogy az időben haladunk előre többnyire az áldozatok egyre jelképesebbé válnak, így pótolja az embert előbb az állat, majd az egész állatot annak egy része, végül pusztán csak egy tojás – az elv ugyanaz, mint a „kutyaharapást szőrével” esetében: hasonlót a hasonlóval gyógyítani, résszel az egészet pótolni.
Nagy-Laczkó Balázs, régész-muzeológus
-400x225.jpg)
