Mesélő múzeum: Akikért a harang szólt

2020. február 16. 17:18 | behir.hu

Tavaly márciusban a Munkácsy Mihály Múzeum munkatársai megelőző régészeti feltárást végeztek a telekgerendási sertéstelepen, a középkori Kétsopron falu területén. Az ásatás érdekessége a napvilágra került középkori bronz harangtöredékek. Ritka leletekről van szó, nagyon ritkán talál a régész ásója hasonlót. Nagy Dániel Sándor, régész beszámolóját olvashatják.

Négy töredéket találtunk, az egyiken egy kereszt körvonalai rajzolódnak ki, alatta egy alfa betű figyelhető meg. Valószínűleg egy ómega betű is volt a harangon, hiszen az alfa és az ómega a kezdet és a vég, a teljesség szimbóluma, az Atyaisten és Jézus Krisztus maga. Krisztussal, illetve a templomszentelés szertartásával függ össze az a felirattípus, amikor a harang vállára az abc betűit helyezik el.

Lehetséges harang rekonstrukció

Ennek előzménye, liturgikus magyarázatára egyrészt Krisztus szavában: „Én vagyok az Alfa és az Ómega…” (Jelenések 1,8), másrészt a görög abc első és utolsó betűjét teljes betűsorrá bővítő középkori templomszentelési szertartásban találhatunk. A kétsoproni templomot a 15. század közepe előtt, valamikor visszabontották, majd kibővítették. Az új templomot valószínűleg újraszentelték, ekkor kaphatta a harangot is.

A harang egyszerű kivitelű, kisméretű lehetett. Nem Erdélyben, vagy a Felvidéken készült, valamelyik híres harangöntő mester műhelyében, hanem helyben egy vándor mester, esetleg kontár öntötte. A harangot haranglábra, vagy ágasfára helyezték a templom mellé. Azonban nem elképzelhetetlen, hogy a kibővítés alkalmával a huszártoronyba került.

A harangozás kezdetben a papok feladata volt, de a terhes feladatot, ha megtehették szolgákra bízták. Szegényebb falvakban azonban továbbra is a pap harangozott. Van is egy közmondás, miszerint szegény az eklézsia, maga harangoz a pap!

Harangoztak, ha istentiszteletre hívták a népet. Velük lehetett jelezni a reggelt, delet, estét. Szokás volt a haldoklóért való harangozás (lélekharang), hogy a hívek imákkal segítség az Úr színe elé készülő lelket, miként akkor is szokás volt harangozni, amikor a halottat a temetőbe kísérték. A középkori emberek különleges erőt tulajdonítottak a harangnak, hiszen meg volt szentelve, vagy áldva, ezért jégeső, vagy vihar közeledtekor is a campana-t szólaltatták meg. Harangoztak tűzvész, sáskajárás és hatalmaskodás idején is. Ilyenkor nem sokáig szólt, mivel a fosztogatók a harangot is elrabolták, értékes dolog volt, ágyút lehet belőle önteni.

A kétsoproni harangot nem vitték el sem a törökök, sem egyéb hadak, hanem valamikor a Tizenöt éves háború (1593 – 1606) során az elpusztított, összedőlt templom maga alá temette. Némán, négyszáz évet várt a föld alatt, hogy valaki megtalálja…

Nagy Dániel Sándor, régész

 

További programok »

FEL