Mesélő múzeum: „Aki böjtöl András napján, vőlegényt lát íccakáján”

Úgy tartják, ő maga kérte, hogy X alakú keresztre feszítsék, mivel nem érezte méltónak magát a Krisztuséval azonos formájú kínzóeszközre. Ezért nevezik az ilyen keresztet „Andráskeresztnek”, mely elnevezés még napjainkban is jelen van a népi szóhasználatában.

András napja az adventnek, illetve az egyházi évnek a kezdete. Ehhez a naphoz legközelebb eső vasárnap advent első vasárnapja, melytől megkezdődik a karácsonyra való felkészülés, tágabb értelemben a reményteli várakozás és a befelé fordulás időszaka.

Csakúgy, mint Katalin, ő is házasságszerző szent, napja a legjelentősebb házasságjósló és varázsló nap, amikor a jósló eljárás a jövendőbeli személyére, a házasságkötés idejére vagy egyéb körülményeire enged következtetni. Szokás szerint a lányok e napon végig böjtöltek, majd éjszakára férfi ruhaneműt rejtettek a párnájuk alá, hátha megálmodják ki lesz a jövendőbelijük. A közös jóslások többnyire a fonóban történtek, ahol jellegzetes szokás volt a gombócfőzés és az ólomöntés. Kis cédulákra különböző férfineveket írtak a lányok, ezeket belegyúrták a tésztába, majd kifőzték azokat. Azt a gombócot, amely a főzés során először jött fel a víz tetejére, gyorsan kikapták, ugyanis az ebbe rejlő név jelentette a leendő férj nevét. Az ólomöntésnél az öntvény alakjából a jövendőbeli foglalkozására igyekeztek jósolni. Létezett egy úgynevezett hallgatódzásra épülő jóslás is, melynek legismertebb formája az ól rugdosása volt. Ilyenkor a lányok megrugdosták a disznóól ajtaját, és úgy vélték, hogy ahányat röffentett odabenn a malac, annyi évet kellett még várniuk arra, hogy bekössék a fejüket.

November végén kezdődtek a disznóvágások is, ezért nevezték disznóölőnek is Szent Andrást. Ettől a naptól kezdve egészen farsangig szinte mindig volt egy olyan ház, ahol éppen disznótort tartottak. Az András naptól vízkeresztig tartó időszak azonban csendesebb volt, hiszen az adventi időszakban nem volt illendő hangosan mulatozni, erre utal az egyik mondás is: „András zárja a hegedűt”.

Salamon Edina, a Munkácsy Mihály Múzeum néprajzos muzeológusa

Fotó: Munkácsy Mihály Múzeum