Mesefilmeket forgat a Jókai színház: A dobozi kápolna esküvői helyszínné vált

2018. november 14. 11:30 | Kovács Andrea

Több, általunk is ismert mesét dolgoz fel a Békéscsabai Jókai Színház, így a Szóló szőlő, a Mosolygó alma és csengő barack, a Medve és a macska, a Jávorfából furulyácska és az Okos lány című klasszikusok is vászonra kerülnek. A filmek óvodásoknak készülnek.

 

 

A színház öt rövid mesefilm forgatásába kezdett: a színház művészeinek részvételével négy népmesét és egy szentek életét feldolgozó történetet vesznek fel.

Az okos lány című mese főbb jeleneteit a Gyulai Várban rögzítették november 5-én, a zárójeleneteket, a király és az okos lány esküvőjét pedig most kedden, a dobozi Szent-Kereszt Kápolnában vették fel – tudtuk meg a mesefilmek rendezőjétől, Seregi Zoltántól. A direktor, teátrumigazgató kiemelte: Békés megyében nagyon jó helyszíneket találtak a mesefilmek forgatásához. A pósteleki és a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, a Gyulai Vár, a csodálatos erdők mind jó alapot adtak arra, hogy a mesék valódi környezetben kelljenek életre – tette hozzá.

A mesefilmek elkészítéséhez a színház szinte az összes munkatársát mozgósította.  A filmvásznon a társulat valamennyi színészét, illetve a Színitanház diákjait is láthatjuk valamilyen szerepben. A fény-, hang- és videótár biztosítja az elengedhetetlen technikai feltételek, kivitelezik is a forgatáshoz szükséges teendőket. A 9 perces mesefilmek 4-6 éves gyermekeknek készülnek egy országos óvodai program részeként, várhatóan DVD-n jutnak majd el az óvodákba. A Jókai színházon kívül csak a Nemzeti Színház és egy televíziós forgatócsoport készít még ilyen rövid mesefilmeket.

További programok »

FEL