Menesztette Schindler Szabolcsot a Vasas FC

2021. május 30. 16:52 | Hidvégi Dávid

A Vasas FC az idei szezonban nem érte el azt a célját, hogy feljusson az másodosztályból az élvonalba, így a klubvezetés az értékelés után a szakmai stáb elküldése mellett döntött, ami a bajnokságot még Békéscsabán kezdő vezetőedzőt is érinti.

Schindler Szabolcs a 2019/20-as szezonban lett a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője. A 2020/21-es idényt is a lila-fehérekkel kezdte, ahol veretlenül vezette a csapatát, amikor a Vasas FC megkereste, hogy vegye át a feljutásért küzdő, ám a bajnokságot rosszul kezdő együttest.

A fővárosiak 7 forduló után a 11. helyen álltak, de Schindler mester vezetésével szépen lassan visszakúsztak az élmezőnybe. Sokáig másodikak voltak a Debreceni VSC mögött, egy adott ponton a tabellát is vezették, azonban a hajdúságiak és angyalföldiek mellett a Gyirmót FC Győr is elkezdte gyűjtögetni a pontokat, sőt 2021-ben végig veretlen maradt a bajnokságban. Ugyan a Vasas volt előnyősebb helyzetben, de az utolsó előtti fordulóban vereséget szenvedett Nyíregyházán, így a győriek pontban beérték riválisukat és a több győzelmüknek köszönhetően átvették a második helyet. Az utolsó játéknapon a Debrecen és a Gyirmót is nyert, így a Vasas – bár győzött a Haladás ellen – lemaradt az első osztályról.

A Vasasnál, a meghiúsult jövő évi élvonalbeli szereplés kapcsán, az utolsó fordulót követően elsődleges feladattá vált a sikertelenséghez vezető út kielemzése és a szükséges intézkedések megtétele. Ennek első lépéseként klubvezetés döntése értelmében új vezetőedzővel és új edzői stábbal vágnak neki a jövő évi másodosztályú küzdelmeknek – írja az együttes honlapja. A döntés értelmében Schindler Szabolcs vezetőedzőnek, Tóth András pályaedzőnek, Lippai József kapusedzőnek és Gaál Miklós erőnléti edzőnek is távoznia kell.

Schindler Szabolcs a 2020/21-es szezonban összesen 81 pontot gyűjtött a csapataival, amivel első lett volna az NB II-ben, ha mindezt egy klubbal szerzi. A Békéscsabával 7 meccsen 13, míg a Vasassal 31 meccsen 68 egységet szerzett.

További programok »

FEL