Melegítenek a januári hidegben - elkezdte a felkészülést az Előre

2019. január 8. 17:35 | Gyemendi Réka

Megkezdte a felkészülést a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es labdarúgó csapata a tavaszi szezonra. Boér Gábor együttese a negyedik helyről várja a februári folytatást.

 

 

A lila-fehérek végig az élmezőnyben harcoltak az idény első felében és kiválóan szerepeltek hazai pályán, hiszen tizenegy találkozójuk közül kilencet megnyertek a Kórház utcai stadionban. Az őszi szezon legjobb játékosának választott Viczián Ádám elmondta: az ünnepek után személyre szabott edzéstervet kaptak, így felkészülten tértek vissza a pályára.

– Az őszi szezon vége felé elég sok gólt kaptunk, ezért a védekezésre helyezzük majd a hangsúlyt. Emellett természetesen a támadások gyakorlása sem szorul háttérbe – emelte ki a játékos.

A csapat vezetőedzője elmondta: hosszú szezont zártak, így télen egy kicsit több pihenőt adott a gárdának. Boér Gábor abban bízik, hogy ez a döntés plusz energiákat is felszabadít a játékosokban.

– Sportemberek vagyunk és maximalisták, úgyhogy nem tettünk le arról, hogy az első két hely valamelyikén végezzünk a tavaszi szezonban. Most az a célunk, hogy ledolgozzuk a hétpontos hátrányt. Természetesen a realitás talaján maradva minél jobb szereplést várok a csapattól. Hazai pályán szeretnénk megőrizni a jelenlegi jó formánkat és célunk, hogy minél több mérkőzést megnyerjünk. Idegenben pedig a kicsit rosszabb mérlegünkön szeretnénk javítani - összegzett Boér Gábor.

A csapat a következő hetekben napi két edzéssel készül a tavaszi szezonra, valamint öt edzőmérkőzés is szerepel a programban. A viharsarki gárda többek között az Arad, a Szabadka és az egyik másodosztályú rivális, a Budaörs ellen is pályára lép. Az NB II-es bajnokság február első hétvégéjén folytatódik.

 

További programok »

FEL