Labdarúgás: Az Előre elkezdte a felkészülést

2019. június 24. 15:05 | behir.hu

A Békéscsaba 1912 Előre felnőtt csapata az új vezetőedző, Schindler Szabolcs irányításával elkezdte a felkészülést az új szezonra.

 

 

Az új szakmai stáb június 23-án, vasárnap délután találkozott, ahol az ismerkedés után áttekintették a teendőket és aktualizálták a felkészülési programot - írja a csabai klub hivatalos oldala.

Schindler Szabolcs vezetőedző és Igricz Mihály klubigazgató bemutatták a stáb új tagjait, amely átalakul az új idényre. Kincses Ádám – asszisztens- és erőnléti edző mellett Brlázs István Gábor, a második együttes vezetőedzője is kiveszi majd részét az NB II-es csapat munkájából. Szigeti Zoltán Elekes Sándort váltja a masszőri pozícióban, aki azonban nem szakad el teljesen a klubtól, továbbra is besegít a munkába, ám más jellegű elfoglaltságai miatt teljes munkaidőben már nem tudja vállalni a következő idényt. Szintén változás történt a szertárosi munkakörben, amelyet ezután Tóth Roland lát majd el.

A felkészülési mérkőzések programjában több változás is van, hiszen a Kisvárda lemondta a békéscsabai túrát, a Füzesgyarmat elleni edzőmeccset viszont a Kórház utcában rendezik. A lilák még két ellenfelet keresnek, nagy valószínűséggel a héten ezek a mérkőzések is konkretizálódnak.

A sérültek is gyógyulnak és ha minden megfelelően alakul, akkor rendelkezésre állnak majd az új szezonban. Ribánszki László teljes gyógyulásához – az orvosi tájékoztatás szerint – még legalább egy hétre van szükség, így július 1-jétől ő is utazik a tiszaújvárosi edzőtáborba. Szélpál Norbert kéztöréssel bajlódik, melyet operálni is kellett, de hétfőn olyan rögzítőkötést kap, mellyel már megkezdheti az edzésmunkát. Hursán György Achilles-ínsérülése miatt jelenleg gyógytornázik, visszatérésére még várni kell. Rajtuk kívül mindenki egészséges és teljes értékű munkát végez.

 

További programok »

FEL