Megújult az Újkígyóst és Szabadkígyóst összekötő kerékpárút

2023. március 25. 16:11 | Fajó Attila

Március 25-én Újkígyós önkormányzata ünnepélyes keretek között adta át a várost és a szomszédos települést összekötő, felújított kerékpárutat.

– Békés vármegyében a legmagasabb az 1000 főre jutó kerékpárok száma – ismertette az avatón Herczeg Tamás országgyűlési képviselő. Hozzátette: örömteli, hogy a szombaton átadott és felújított útvonallal tovább erősíthetik ezt a privilégiumot.

– Ezzel a lépéssel fel kívánjuk tenni Újkígyóst a vármegyei turisztikai térképre – fogalmazott Zalai Mihály, Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke a beruházás kapcsán.

Az eseményen beszédet mondott Takács Árpád Békés vármegyei főispán, aki maga is újkígyósi származású.

– A lakóhelyeinket összekötő kerékpárút 1993-ban került először kialakításra – emlékeztetett Botyánszki Pál, Újkígyós polgármestere. Ezzel az elsők között volt a két település, amely ilyen infrastrukturális újítással büszkélkedhetett a rendszerváltást követő években. – Sok idő eltelt azóta, így természetszerű volt, hogy a felújítás megtörténjen – tette hozzá.

A környezettudatosság jegyében százötven juharát telepítettek a kerékpár útvonalán. Emellett a városvezetés távlati tervei, céljai között szerepel a szakasz turisztikai fejlesztése, a Békéscsabáról induló Weinckheim turista- és kerékpárúttal való összekötése.  

A kerékpárutat Ilyés Zsolt római katolikus plébános szentelte fel. Az ünnepélyes szalagátvágásban Balogh József, szabadkígyósi polgármester is részt vett.

A beruházás a magyar kormány által 2014-ben indított Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként, közel 124 millió forintból valósult meg.

 

Galéria

További programok »

FEL