Megújult az Erzsébethelyi iskola Madách utcai épülete

2018. június 7. 12:27 | Szendi Rita

Egy héten belül a negyedik felújított oktatási intézményt is átadták Békéscsabán. A Terület és Településfejlesztési Operatív Programnak köszönhetően több, mint 160 millió forintot fordítottak az Erzsébethelyi Általános Iskola Madách utcai épületének megújítására, korszerűsítésére.

 

 

Kevesebb mint egy év alatt teljesen felújították az épületet. A térség országgyűlési képviselője kiemelte: a városrészben több fejlesztés zajlik jelenleg.

– Az egészségügyi centrumtól kezdve a kerékpárutakig számos olyan fejlesztés történik ebben a városrészben is, ami mutatja azt a felelősségét az önkormányzatnak, hogy egységként kell kezelni a város egészé, és hogy a Jaminában élők életkörülményei is fontosak – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője, Herczeg Tamás.

 

A beruházás zárórendezvényét az iskola könyvtárában tartották

 

A jaminai iskolába több mint 650 diák jár, hiszen a környező településekről is sokan érkeznek ide.

– Bár az energetikai felújítás a praktikumot szolgálja, az iskolán mindenképpen látszanak az újítás eredményei, az energiaspóroláson túl még szebb is lett – mondta el Kutyej Pál önkormányzati képviselő.

A intézmény vezetője hangsúlyozta: nagyon sokat jelent ez a felújítás, mind az idejáró gyerekeknek, mind a városrésznek. Kucseráné Szabó Mária megköszönte az önkormányzat, a kivitelezőnek és a pedagógusok munkáját és segítségét.

 

A beruházás során kicserélték a nyílászárókat, akadálymentesítettek néhány bejáratot és vizes blokkot, valamint hőszigetelték az épület homlokzatát is.

A beruházás a TOP-6.5.1-15-BC1-2016-00004 "Energetikai korszerűsítés a Békéscsaba Erzsébethelyi (jaminai) Madách Utcai Általános Iskolában" projekt keretében valósult meg.

További programok »

Önkormányzati hírek

Aktualitásokról tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester

A városháza Mokos termében tartotta szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A városvezető az Árpád sori új sétány és pihenő kialakításáról, az ünnepi és szilveszteri programokról, a koronavírus elleni lehetséges védekezésről és a városi piac nívódíjáról tájékoztatta a lakosságot, ebben az évben utoljára.
2024. december 20. 15:11
FEL