Közel 680 millió forintból újul meg négy békéscsabai iskola - videóval

2017. augusztus 23. 18:51 | Szendi Rita

Uniós pályázatból újul meg négy békéscsabai iskola. A felújítás ideje alatt először azokat a munkákat végezték el, amelyek elengedhetetlenek voltak a gördülékeny iskolakezdéshez, így szeptember 1-jén zavartalanul kezdődhet el a tanév a diákoknak.

Négy oktatási intézmény energetikai korszerűsítését végezték el összesen több mint 677 millió forintból. A forrást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból nyerte el a város. A tanév kezdetére az Andrássy Gimnázium kollégiumának épületein is már csak néhány külső munka maradt hátra.

– Június 15-én kezdődtek a munkálatok a fiúkollégiumnál sikerült minden nyílászárót, illetve ablakot lecserélni, de kazáncsere is volt, minden radiátor helyére új került. Ugyanez megtörtént a lánykollégium épületében is és most már a takarítási munkálatok vannak hátra, hiszen hamarosan 28-án gólya tábor kezdődik – mondta el az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium vezetője, Bogár János.

A felújítás alatt kicserélik az ablakokat és ajtókat, korszerűsítik a fűtést.

 

 

– Ez elsősorban energetikai korszerűsítés, tehát az energiamegtakarítás és a gazdaságosság a cél és ennek jegyében van a külső homlokzatszigetelés, illetve a korszerű ablakok, nyílászárók cseréje és az egész fűtéshálózat korszerűsítése – tette hozzá Papp Gyöngyi, a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola igazgatója.

Több iskolában napelemeket is felszerelnek. Az épületek részbeni akadálymentesítése is a felújítás részét képezi.

– Gőzerővel haladunk a tanévkezdés fele, úgyhogy igazából bízunk benne, hogy minden készen lesz szeptember elsejére. Mindenki dolgozik, aki él és mozog és úgy gondolom, hogy valóban nagy falat volt ez a korszerűsítés egy nyárra, de a vállalkozó mindent megtesz annak érdekében, hogy befejeződjenek a munkálatok – fogalmazott a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója, Tirjákné Prisztavok Ágnes.

Az Erzsébethelyi Általános Iskola intézményvezetője kiemelte, hogy az általános iskola életében eddig még nem volt ekkora felújítás.

– Az épület nem kimondottan korszerű energetikai rendszerrel, kazánnal, nyílászárókkal rendelkezett. Nagyfokú energiamegtakarítás várható ettől a beruházástól. A napelemek, amiket majd elhelyeznek a tetőn, az új radiátorok is ezt segítik – mesélte Kucseráné Szabó Mária.

Több helyen mozgáskorlátozott szobát is kialakítanak, valamint ahol szükséges, ott új padlóburkolatot csináltak. A munkálatok az előzetes tervekhez képest fél évvel korábban befejeződnek.

További programok »

FEL