Megújult a mezőmegyeri művelődési ház – kiállítással ünnepeltek

2021. július 8. 18:46 | Hidvégi Dávid

90 millió forintból a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban, a "Bővülő terek, építkező közösségek" elnevezésű projektben újult meg a mezőmegyeri Arany János Művelődési Ház! Az épület átadásának napján megnyitották a Mezőmegyeri Kézműves Falu alkotóinak kiállítását is.

A mezőmegyeri Arany János Művelődési Ház épülete még az 1960-as évek elején készült el, azóta a mostani volt az első érdemi fejlesztés. A Csabagyöngye Kulturális Központ tagintézményének energiagazdálkodása megváltozott: új ablakokat és kívülről hőszigetelést kapott. A művelődési ház előtérrel is bővült, amely alkalmas lett olyan kiállításmegnyitókra, mint a csütörtök délutáni. A most nyíló tárlaton a Mezőmegyeri Kézműves Falu művészeinek alkotásait állították ki, amelyet a Békés Megyei Népművészeti Egyesület titkára, Kocsis Klára nyitott meg.

 

 

– Egy 90 milliós fejlesztésből újult meg a ház, kétéves programban. A helyi kulturális élet egyik bázisa lehet. Mezőmegyer fejlesztése azért fontos, hogy a peremterületi részek is ugyanolyan lehetőségeket kapjanak, mint a belvárosban élők. Kívánom, hogy sok kulturális programnak adjon otthont a ház – fogalmazott Hanó Miklós alpolgármester, aki a megyeri körzet önkormányzati képviselője is.

A térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: eddig egy rossz állapotú épület szolgált a mezőmegyeri kulturális élet színteréül. Herczeg Tamás kiemelte: az utolsó pandémiamentes évben 18-20 ezer látogatást regisztráltak évente a házban.

– Aki most körbejárja az épületet az elámulhat, hogy mennyire megszépült, ráadásul új funkciókat is kapott. Konyhát alakítottak ki, megújult a könyvtár, nemcsak a helyiség újult meg, hanem könyvek is érkeztek. Újak a nyílászárók, a bútorok és a homlokzat is – részletezte a fejlesztést.

 

 

Varga Tamás sportért és kultúráért felelős alpolgármester azt emelte ki, hogy már 2015-ben szerették volna felújítani az épületet, de akkor még nem volt rá lehetőség. Hozzátette: bízik abban, hogy a pandémia után élettel telik meg az intézmény. Mint mondta: a falak állnak, már csak a lélek kell bele.

Az Arany János Művelődési Ház szakmai vezetője elmondta: a felújítás sok új lehetőséget biztosít a számukra, hiszen egy új kiállítóteremmel bővültek, ráadásul minden egyes termük új köntösbe öltözött.

– Nagyon sok programot tervezünk, amelyek java a kézművességhez kapcsolódik. Az előzetes felmérések alapján az egyik olyan irány, amelyet szeretnénk minél jobban megerősíteni. Ezen kívül családi rendezvényeknek is szeretnénk helyet adni, a termeink bérelhetőek – árulta el Lengyelné Zalai Erika.

 

Galéria

További programok »

FEL