Szarvas Péter polgármester elmondta, hogy folyamatos tárgyalások zajlanak az önkormányzat és az Építési és Közlekedési Minisztérium között az ügy fontossága miatt. Emellett kiemelte, hogy Bálint József alpolgármester egy rögtönzött lakossági fórumot már tartott a Mezőmegyeren élőknek.
– Fontos tudni a mezőmegyerieknek, a békéscsabaiaknak: a város alapvető érdeke, hogy az M44-es gyorsforgalmi út a magyar-román határig megépüljön. A tervezési munkálatokra az Építési Minisztérium kiadta a megbízást, 2028 nyaráig kell elkészteni az engedélyes kiviteli terveket. Jelenleg, mint minden ilyen munkánál, kötelező elemként a geológiai felmérések, vizsgálatok zajlanak. Az önkormányzat tudja képviselni a mezőmegyeriek azon álláspontját, hogy a gyorsforgalmi út nyomvonalánál legyenek figyelemmel az ott lakók érdekeire a hanghatások tekintetében. Egy olyan nyomvonalat jó elképzelni, amely a mezőgazdasági gazdák termőterületeinek, földjeinek igénybevételénél a lehető legkisebb problémával jár – tette hozzá a városvezető.
Forrás: Herczeg Tamás Facebook oldala
Megyeren élő családok, gazdák és vállalkozók többek között Herczeg Tamás országgyűlési képviselőt is megkeresték az üggyel kapcsolatban.
– Lesz egyeztetés a nyomvonalról! – így fogalmazott a hivatalos közösségi oldalán az országgyűlési képviselő.
Hozzátette: A megépítendő M44-es út számára még nincs kijelölve végleges nyomvonal, de több nyomvonalkutatás történik, több terv készül abból a célból, hogy a legmegfelelőbb változat alapján dolgozhassanak majd a kivitelezők. A mezőmegyeriek természetesen azt szeretnék, hogy az út megépítése a környéken lakók számára a lehető legkisebb érdeksérelemmel járjon.
– Azért, hogy ez így legyen, a napokban engem is megkerestek Megyeren élő családok, gazdák, vállalkozók, ezért egyeztetésre hívtam a Közlekedési és Építésügyi Minisztérium szakembereit, akik a jövő héten Békéscsabán a mezőmegyeriek képviselőivel konzultálni fognak a nyomvonal kérdéséről – olvasható Herczeg Tamás hivatalos közösségi oldalán.
Az előkészületek során az idei évben több nyomvonal-verziót dolgoznak ki, várhatóan az év vége felé választják majd ki a megépülő nyomvonalat.