Megújul a Szabadkígyós és Újkígyós közötti kerékpárút

2021. augusztus 30. 16:15 | Erdei-Kovács Zsolt

A Szabadkígyós és Újkígyós közötti kerékpárút felújításáról, valamint az ehhez kapcsolódó turisztikai fejlesztési tervekről tartott sajtótájékoztatót Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője, Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, Balogh József, Szabadkígyós és Botyánszki Pál, Újkígyós polgármestere. A tervezetnek köszönhetően parkolót létesítenek a kastély környezetében és a majorban egy épület is megújul, ami később postamúzeumként szolgál majd.

– Arra a kérdésre, hogy miért fontos ez a beruházás, a mögöttünk látható kastély ad választ – mondta el Zalai Mihály, a megyei önkormányzat elnöke. Hozzátette, hogy a szabadkígyósi kastély a magyar kastélyprogram részeként éppen most újul meg, a tervezet megvalósítása a végéhez közelít. A Szabadkígyós és Újkígyós közötti, mintegy 5 km hosszú kerékpárút újjáépítése, valamint a kapcsolódó turisztikai fejlesztések a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, azaz a TOP 2014-2020 közötti költségvetési ciklusának maradványforrásaiból valósulhatnak meg.

A Békés Megyei Önkormányzat a két településsel összefogva az irányító hatóságnál, azaz a Pénzügyminisztériumnál kezdeményezte egy turisztikai pályázati lehetőség újranyitását. A szándékot siker koronázta, 580 millió forintot nyertek el a tervezetre.

– Minden fejlesztés fontos, de ez most különösen nagy jelentőséggel bír – fogalmazott Szabadkígyós polgármestere. Balogh József kiemelte, azért is hangsúlyos, mert ennek köszönhetően megújul a két település közötti kerékpárút és egy parkolót is létesítenek a kastély közvetlen környezetében. Mindemellett a majorban felújítanak egy épületet, ami aztán postamúzeumként szolgál majd.

Balogh József kérdésünkre elmondta, 23 éves városvezetői pályafutásának csúcsa az, hogy tető alá tudták hozni a szabadkígyósi Wenckheim-kastély rekonstrukcióját. Ismertetése szerint két évvel a megválasztása után határozta el, az épület születésnapjához közeli időpontban minden évben kastélyjátékokat szerveznek, hogy felhívják a figyelmet arra, milyen természeti és épített értékek találhatók meg itt. Hozzátette: 20 év kellett ahhoz, hogy a felújítás megvalósulhasson.

Több mint 30 éves a két település közötti kerékpárút

 

A polgármester azt is elmondta, hogy emocionális kapcsolata van az épületegyüttessel, mert az édesanyja az 1930-as években itt dolgozott, az egyik nagyapja a park egyik kertészeként tevékenykedett, a másik nagyapja pedig bognármester volt az uradalomban.

Botyánszki Pál, a szomszédos Újkígyós első embere örömét fejezte ki, hogy a több mint 30 éves kerékpárútat végre teljes egészében újjáépítik. A turizmus is meghatározó, de mint mondta: sokan ingáznak Szabadkígyós és Újkígyós között. Az idősebbek például inkább kerékpárral járnak piacra vagy éppen ügyeket intézni, mint hogy autóba üljenek.

Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy ez a beruházás, két másik meghatározó tervezethez kapcsolódik, amelyek ennek fontosságát, súlyát is meghatározzák. Jövő év elején készülhet el a kastély rekonstrukciója és a Közép-békési kastélyok megközelíthetőségét, megismerhetőségét javító Wenckheim-kerékpárút elkészülte is 2022-ben várható.

 

Galéria

További programok »

FEL