Megtört a BRSE veretlenségi sorozata a MEVZA-kupában

2023. január 25. 20:15 | behir.hu

Szerdán Szlovéniában folytatták a meccsmaratont a csabai röplabdás lányok, akik kedden a MEVZA-kupa legjobb négy csapata közé kerültek. Ám Mariborban megtört a csapat eddigi veretlenségi sorozata.

Szerdán reggel úgy kelt útra Linzből a Swietelsky-Békéscsaba, hogy már bebiztosította a helyét a MEVZA-kupa legjobb négy csapata között. Az úticél Maribor volt, ahol este a Calcit Kamnik várt a lányokra. A szlovén együttes hibátlan mérleggel vezeti a szlovén pontvadászatot, és nem volt sokkal kipihentebb, mint mi, ugyanis kedd este ötszettes MEVZA-csatát vívott a szintén szlovén Mariborral, amit végül elveszített – emlékeztetett rá a klub.

A hazaiak jobban kezdték a találkozót, kellett egy kis idő, hogy a csabaiak felvegyék a ritmust. Először 5:4-nél vezettek, a kamniki alakulat többször hibázott nyitást. 7:7-nél a viharsarkiak sebességet váltottak és gyorsan közéraktak három egységet, a szlovénok időkéréssel válaszoltak, de mivel ez sem vezetett eredményre, jöhettek a cserék. Ez már visszahozta őket a szettbe, ötről kettőre olvadt a BRSE előnye, de Marta Drpa és Glemboczki Zóra jó megoldásaival hamarosan visszaállították a különbséget, sőt növelni is tudták azt. 21 pontnál azonban megtorpantak, mínusz hétről mínusz háromra jöttek fel a szlovénok. Drpa újabb labdát mentett meg lábbal, nem sokkal később pedig négy szettlabdához jutottak, de mivel az első hármat elpuskázták, Tóth Gábor időt kért. Remek döntésnek bizonyult, ugyanis Drpa bebombázta a negyediket, ezzel megszerezve a vezetést.

A második játszma sem indult jobban, az első négy labdából a szlovénok szereztek pontot, és utána sem sikerült belerázódni a szettbe, ezért Tóth Gábor 3:7-nél kikérte első idejét. 5:10-nél pedig a másodikat, de semmi sem működött ekkor, a Kamnik folyamatosan növelte az előnyét, köszönhetően egy 11:4-es sorozatnak. A kilencpontos lemaradást a csabaiak ötre csökkentették a hajrá előtt, a Calcit időkéréssel igyekezett megálljt parancsolni a BRSE zárkózásának. Hosszú hajrát nyitottak, a Kamnik 23:18-as vezetésnél teljesen megállt, a vendégek visszakapaszkodtak mínusz 2-re, de az azt követő három játszmalabdából csak egyet tudtak hárítani, egyenlített a szlovén alakulat.

A csabaiak jóval nagyobb lendülettel vetették bele magunkat a folytatásba, 7:2-re húztak el rögtön az elején. A Kamnik hamar rendezte a sorokat és 10:9-nél egyetlen pontra megközelítette a viharsarkiakat, amire egy hármas sorozattal reagáltak, de 15:15-nél így is egált mutatott az eredményjelző. A szlovénok megfordították az állást, 16:17-nél Tóth Gábor időkérése következett. Fej-fej mellett fordultak rá a csapatok a kritikus szakaszra és 20 fölött is állandóan változott a vezető kiléte. A vendégek 23:21-ről egyenlítettek, ám a következő két pont az övék lett és behúzták a 3. játszmát.

 A 4. felvonásban Tuska Brigitta és Lia Mosher is jól szállt be, de a Kamnik gyakorlatilag az első pillanattól kezdve kézben tartotta a szettet és magabiztosan őrizte 2-3 pontos fórját, sőt még hozzá is tudott ehhez tenni. „Féltáv” után a csabaiak megindították a felzárkózási kísérletet Mosher, Glemboczki, Tuska és Ralitsa Vasileva vezetésével, a korábban ötpontos hátrányból négyet eltüntettek, időt is kért Gregor Rozman. A húzás bejött, új erőre kapott a házigazda és pillanatok alatt eljutott meccslabdákig, amelyek közül a másodikat meg is oldotta. Ezzel oda lett a BRSE veretlensége a MEVZA-kupában, csütörtök este a Maribor ellen javíthatnak az utolsó alapszakasz-meccsen.

Tóth Gábor: „Ismét újoncot avathattunk, ennyi pozitívum volt. A nehéz pillanatokban rossz döntéseket hoztunk, a második szettben kétszer is komoly előnyt adtunk le, ami nem engedhető meg és tanulsággal kell szolgáljon az elkövetkezendőkre nézve.”

Gregor Rozman: „Nehéz meccs volt mindkét csapat számára az előzmények miatt. Kicsit szenvedtünk az első szettben, nem indítottunk túl jól, de aztán elkezdtük a saját játékunkat játszani, és harmadik játszmában (némi szerencsével) előnyhöz jutottunk, a negyedikben pedig végig koncentráltunk és így tudtunk nyerni. Fontos győzelem, hiszen még nem biztosítottuk be a helyünket az elődöntőben.”

További programok »

FEL