Megtartották a második Adventi jótékonysági futást

2019. december 15. 15:48 | Hidvégi Dávid

Adventi jótékonysági futást rendeztek Békéscsabán vasárnap délelőtt, amelynek célja a Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórház gyermekosztályának támogatása. A rendezvényt szeretnék hagyománnyá tenni.

Vasárnap reggel szép napos időre ébredhettek a békéscsabaiak, amely időjárás tökéletes volt a második Adventi jótékonysági futóverseny megrendezéséhez. Az idei esztendőben három távon futhattak a mozogni vágyók az Árpád Gyógy- és Strandfürdő körül.

A verseny egyik szervezője, a békéscsabai futónagykövet elmondta: a jótékonysági rendezvény célja, hogy a Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórház gyermekosztályát támogassák a futók felajánlásaival. Tóth László hozzátette, hogy a jó időjárásnak is köszönhetően közel száznegyvenen neveztek. A nagykövet kiemelte, hogy hagyományt szeretnének teremteni a jótékonysági futásból, így a következő években is megszervezik azt.

– Az adventi futás most már minden évben meg lesz tartva, hiszen ebből hagyományt szeretnénk teremteni. Hasonló jellegű futás ezen kívül az év folyamán már nem lesz, de vannak nagyobb közösségi futásaink, illetve van több versenyünk is, ami már ismert a békéscsabaiak körében. Például tavasszal szokott lenni a farsangi futás, míg ősszel november elején a Pörögnek a körök jótékonysági futás – fogalmazott Tóth László.

Gyermekek és felnőttek egyaránt futottak. Zahorán Olivér elmondta, hogy a szabadidejében biciklizni szokott és fontosnak tartja az ehhez hasonló jótékony programokat.

– Nagyon jól éreztem magam. Szerintem ez egy nagyon jó sport és szeretném mindenkinek ajánlani, hiszen felfrissíti az embert – mondta az iskolás futó.

Szántó Róbert hangsúlyozta, hogy rendszeresen fut, így számára egy edzéssel is felért a hosszabb táv teljesítése.

– Ez egy nagyon kellemes táv, amit lehet jó iramban is futni. Itt elsődlegesen az a cél, hogy a gyermekek egészségének megőrzéshez hozzájáruljunk, úgyhogy én is ezért futottam – részletezte a másik versenyző.

A futáson résztvevők a regisztrációt követően támogató jegyet válthattak, amely értéke ezer, kétezer és háromezer forint volt. A befutók mindegyike jutalmul érmet kapott.

 

További programok »

FEL