Megnyitották a békéscsabai diákság új közösségi terét

2022. október 3. 19:06 | Vincze Attila

Hétfőn megnyílt a Ligeti Ijfúsági Tér, melyet Békéscsaba önkormányzata a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvánnyal közösen hozott létre a Körösök Völgye Látogatóközpont épületében. A közösségi térnek köszönhetően ezentúl új helyen szervezheti a diákönkormányzat a saját programjait.

A Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány elnöke a diákönkormányzat létrejötte óta segíti a fiatalokat, ő volt az egyike azoknak, akik szorgalmazták egy saját közösségi tér létrehozását. Zsótér Mária kiemelte, hogy évek óta programja a Garabonciás Napoknak, hogy a békéscsabai diákságnak legyen egy olyan új ifjúsági tere, ahol össze tudnak gyűlni, így nagy öröm számukra is, hogy végre ez meg tudott valósulni. 

Békéscsaba polgármestere beszédét azzal kezdte, hogy korábban az Andrássy út 38. szám alatti épületben gyűlhettek össze a diákok, azonban ez a lehetőség két évvel ezelőtt megszűnt. Szarvas Péter hangsúlyozta, hogy azóta is több megkeresést kapott az önkormányzat arra vonatkozólag, hogy nagy szükség lenne egy olyan közösségi helyre, ahol a Táliber Közösségfejlesztő Alapítvány a diáksággal karöltve a különböző szervezőmunkákat el tudja látni. 

 

Az ifjúsági tér megnyitóján a városvezetés tagjai és a csabai diákok szimbolikusan néhány bútordarabot is összeraktak közösen a Körösök Völgye Látogatóközpont udvarán. Fotó: behir.hu

 

– A Széchenyi ligetben, a Körösök Völgye Látogatóközpontban került kialakításra egy irodahelyiség és egy közösségi tér, mely olyan helyként funcionál majd a diákönkormányzat, a Táliber Alapítvány tagjai és mások számára - akik fontos feladatuknak tekintik, hogy szervezőmunkájukkal bekapcsolódjanak ebbe a munkába -, ahol összegyűlhetnek, tanácskozhatnak, szervezhetnek, programokat alakíthatnak ki – fogalmazott. 

A megnyitón több, a helyi diákéletben meghatározó szerepet betöltő fiatal szólalt fel, köztük a jelenlegi diákalpolgármester is. Kovács Ákos arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban folyamatosan problémát okozott, hogy az általuk megálmodott programokat hol szervezzék meg, de az új közösségi térnek köszönhetően ez a probléma is megoldódik. Mint mondta, egy nagyon sokoldalú és sokrétű teret kapott a helyi ifjúság, mely elhelyezkedéséből, illetve kialakításából kifolyólag remélhetőleg tökéletes helyszíne lesz a csabai diákság életének.

További programok »

Önkormányzati hírek

Aktualitásokról tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester

A városháza Mokos termében tartotta szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A városvezető az Árpád sori új sétány és pihenő kialakításáról, az ünnepi és szilveszteri programokról, a koronavírus elleni lehetséges védekezésről és a városi piac nívódíjáról tájékoztatta a lakosságot, ebben az évben utoljára.
2024. december 20. 15:11
FEL