Megnyitott az új piac Kondoroson

2021. március 3. 16:03 | Vári Bianka

A kondorosi piac mindig is közkedvelt és szívesen látogatott színtere volt a városnak. A korábbi vásártér nem volt európai színvonalú, ezért az önkormányzat kereste a lehetőséget a felújításra. Végül egy uniós pályázat gazdaságfejlesztési programjának részeként közel 190 millió forintból épült meg a szerdán birtokba vett létesítmény.

Kondoroson mindig hagyománya volt annak, hogy a helyi őstermelők, kistermelők és kiskereskedők árulták a portékáikat - fogalmazott a térség országgyűlési képviselője. Most, hogy az új vásártér létrejött, sokkal jobb és komfortosabb körülmények között tudják ezt megtenni. Herczeg Tamás hozzátette, hogy ez jó a termelőknek, az árusoknak és azoknak is, akik ide jönnek vásárolni.

– Egy körülbelül 300 négyzetméteres, fedett-nyitott épület jött létre. Az elárusító helyek, pavilonok jó állapotúak lettek, valamint napelempark is létesült, amely a kiszolgálóhelyiségek áramellátását biztosítja – ismertette a képviselő.

A város polgármestere arról beszélt: Kondoros életében egy újabb mérföldkő, hogy szerda reggel megtelt élettel a termelői piac. Ugyan hivatalos átadó még nem volt, de a létesítmény teljes egészében elkészült, minden engedéllyel rendelkezik, így minden akadály elhárult az elől, hogy megnyisson. Ribárszki Péter elmondta, hogy a korábbi piacnak nem volt megfelelő az infrastrukturális felszereltsége.

– Az önkormányzat kereste a lehetőséget arra, hogyan lehetne ezen változtatni. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program egyik gazdaságfejlesztési kiírására pályáztunk. Ennek köszönhetően 189 millió forintból épült meg a piac, valamint a hozzá tartozó parkoló és a környezet is megszépült. Rendkívül boldogok vagyunk, hiszen a beruházással Kondoros központi területe tovább fejlődött, így szebb és városiasabb lett a település megítélése.

A beruházás részeként kialakítottak egy új épületet három üzlethelyiséggel, piacfelügyelői irodával, valamint nyilvános illemhelyekkel. Emellett kapott helyet az árkádos elárusító tér, ahol 60 asztal várja az árusítani vágyókat. Az utcán 30 személygépkocsi számára alkalmas parkolót alakítottak ki, valamint helyet kapott egy elektromos autó töltőállomás is. 

A település polgármestere szerint a piac soha nem redukálható le a termékek adás-vételének színhelyévé. Mint mondta, az egy közösségi színtér, ahova azért is ellátogatnak a polgárok, hogy bevásároljanak, de mindemellett információt cserélnek, beszélgetnek, és közösségben tölthetik el a szerda és a szombat délelőttjüket. Az önkormányzat ugyanakkor ajánlást fogalmazott meg a távolságtartásra és a maszk használatára vonatkozóan. 

 

Galéria

További programok »

Önkormányzati hírek

Aktualitásokról tartott tájékoztatót Szarvas Péter polgármester

A városháza Mokos termében tartotta szokásos péntek délelőtti sajtótájékoztatóját Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere. A városvezető az Árpád sori új sétány és pihenő kialakításáról, az ünnepi és szilveszteri programokról, a koronavírus elleni lehetséges védekezésről és a városi piac nívódíjáról tájékoztatta a lakosságot, ebben az évben utoljára.
2024. december 20. 15:11
FEL