Átvették az uralmat a város felett a kondorosi betyárok

2024. július 20. 14:22 | Varga Diána

Ezen a hétvégén tartják Kondoroson a nagy múltra visszatekintő Kondorosi Betyár Napokat, melynek részeként hagyományőrző programokat tartanak, de búzát is fel lehet ajánlani a magyarok kenyeréhez.

A rendezvénysorozat pénteki napján tartották a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű kezdeményezés kondorosi gyűjtőnapját.

Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés vármegyei szervezetének elnöke elmondta: a gyűjtésre rendelkezésre álló idő felénél járnak, ezért arra buzdítják a gazdákat, hogy minél többen adakozzanak. Hozzátette: csak Kondoroson eddig 930 mázsa gabonát gyűjtöttek, reméli, hogy idén az 1000 mázsát is átlépik. Megjegyezte azt is, hogy Kondoroson kifejezetten sokan járulnak hozzá a gyűjtéshez, még 2022-ben, a történelminek nevezhető aszályos évben is.

Ribárszki Péter, Kondoros polgármestere úgy fogalmazott: büszkék a kondorosi és a környékbeli gazdákra, hiszen évek óta működik a településen búzabegyűjtő pont, a vármegyében majdnem itt gyűlik össze a legtöbb felajánlás. A városvezető arról is beszélt, hogy a begyűjtött búza Kondoroson is ölt testet, mivel az elmúlt években a helyi nagycsaládos egyesület és a Petőfi általános iskola alapítványa részesült a lisztadományból.

A rendezvénysorozat másnapján hagyományőrző programokkal várták az érdeklődőket. Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője szombati köszöntőjében a közel negyedszázados esemény jelentőségére hívta fel a figyelmet, hozzáfűzve, hogy a betyár napokon összeillik egymással az épített és kulturális örökség, valamint a hagyományőrzés.

– A csárdát olyan legendárium övezi, amely méltóvá teszi arra, hogy a falunap ehhez a csárdához, kultúrkörhöz tartozzon – jegyezte meg.

 

Galéria

További programok »

FEL