Kondoros, az élhető város

2021. december 30. 17:11 | Vári Bianka

Kiemelkedő évet tudhat maga mögött a kondorosi önkormányzat, hiszen számos beruházást adtak át az elmúlt időszakban. Ribárszki Péter polgármester szerint a város valamennyi szegmensét fejlesztik, ezáltal pedig Kondoros egy élhető és fejlődő település.

Novemberben adták át a térség első hűtőházát Kondoroson. Az új létesítmény hiánypótló, nemcsak a település, hanem a környék gazdái számára is segítséget nyújt. Ez azonban csak egy a települést érintő jelentős beruházások közül. Kondoros polgármestere elmondta, hogy az elmúlt időszakban több fejlesztést is átadtak.

– Volt ebben közlekedésfejlesztés, turisztika, és volt gazdaság-élénkítési projekt is. Vannak, amelyek közvetlenül érintik a lakosságot, vannak, amelyek közvetetten, de minden esetben egy-egy ilyen projektnek a kondorosi polgárok haszonélvezői - fogalmazott Ribárszki Péter.

Márciusban például a megújult piacot adták át használatra a kereskedőknek. A térség országgyűlési képviselője, Herczeg Tamás ismertette, hogy erre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban 187 millió forintot kapott a város. Szintén a 2021-es esztendőben készült el a város központjában található családok szigete, amelynek átadóján egyben a Kondorosi Nagycsaládosok Egyesületének 30 éves születésnapját is megünnepelték.

Nyár végére kerékpárutakat újítottak fel, valamint új szakaszokat is építettek, és kerékpársávokat alakítottak ki; valamennyi szakasz a Körös-völgyi kerékpárút-hálózat része. Kondoros polgármestere elmondta, hogy a fejlesztésre és a fejlődésre mindig van tér.

– Az elmúlt időszak városfejlesztési stratégiája, és az előttünk álló időszak városfejlesztési stratégiája is sokrétű, több mindenre kiterjedő, ezért próbálunk az élet bármely szegmensére figyelemmel lenni, hogy ne maradjunk le egy szektorral sem – magyarázta Ribárszki Péter.

A polgármester hozzátette: minden pályázat esetében céljuk, hogy az a kondorosi lakosok érdekeit szolgálja, és minél többet adjon egy-egy fejlesztés a polgárok mindennapjaihoz.

További programok »

Itthon

Olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Belvárban

"Idén is lesz olimpia - hangolódás a 2024. évi ötkarikás játékokra" címmel olimpiatörténeti kiállítás nyílt a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban kedden. A megnyitó díszvendégei Márton Anita olimpiai bronzérmes súlylökő és Bökfi János olimpiai 4. helyezett súlyemelő voltak, akik több relikviát is adományoztak a kiállítás anyagába.
2024. április 16. 18:50
FEL