Megmozdult Békéscsaba, négy nap alatt összegyűlt Notesz Lacinak a támogatás

2021. február 2. 13:40 | Such Tamás

„Segítség Lacinak!” címmel péntek délután a világhálóra került egy rövid felhívás, amely Nagy Lászlónak, azaz mindenki Notesz Lacijának a támogatására buzdítja a csabaiakat.

Tavaly ősszel beszélgettünk Notesz Lacival, aki szomorúan mesélte, hogy a pandémia beszűkíti a mozgásterét. Továbbá elmondta, az egészségével is gondok vannak. 

Pénteken pedig arról írtunk, hogy még tovább romlott az állapota. Az Ady Endre utcai otthonban tudnának gondoskodni róla, viszont szüksége lenne támogatásra, hogy bekerüljön az intézménybe.

„A békéscsabaiak büszkén húzhatják ki magukat, hiszen példaértékű összefogás jött létre a városban: alig négy nap alatt összegyűlt a megcélzott, 350 ezer forintos összeg” – mondja Tolnai Ferenc, Laci gondnoka. – Majdnem elsírtam magam amiatt, hogy minden társadalmi réteg összefogott a városban.”

 

Nagy László, alias Notesz Laci – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Mindezzel kapcsolatban felkerestem Notesz Lacit is.

– Nagyon szép teljesítmény – fogalmaz sportosan. – Nagyon szép dolog ez! (Laci közel negyven évig szállította a városi futball, kézilabda stb. meccsek eredményeit az adott kor szerkesztőségeinek; az adatait minden kontroll nélkül át lehetett venni.)

 

– Mi jót csinálsz délután?

– Olvasgatok, tévét nézek. De az ebéd már megint késik.

 

– Irgum-burgum!

– Pedig már háromnegyed egy van. Most jött meg Laci, most hozta meg az ebédet.

Nagy László, alias Notesz Laci – Fotó: behir.hu/Such Tamás

További programok »

FEL