Megkezdték a felkészülést a Békéscsaba 1912 Előre futballistái – galériával

2021. június 24. 18:14 | Hidvégi Dávid

Az együttes hétfőn kezdte meg a felkészülést a 2021/22-es bajnoki idényre, amely a tervek szerint augusztus 1-jén kezdődhet el. Az új idény pontos menetrendje még nem készült el, de ez nem befolyásolja a következő hetek edzésprogramját.

A Békéscsaba 1912 Előre játékosai csütörtökön délelőtt a 4-es Honvéd utcai labdarúgó akadémia centerpályáján tréningeztek a szakmai stáb vezérletével. Az együttes az előző bajnokságban a 15. helyen végzett, így jövőre szeretne előkelőbb helyen zárni. Az első időszakban napi két tréning, valamint uszodai foglalkozás szerepel a programban. A fő hangsúly a prevención lesz, hogy az együttes sérülések és hiányzók nélkül kezdhesse meg az előtte álló új idényt. A Békéscsaba az előző idényben hadilábon állt a sérülésekkel és a betegségekkel, a felkészülés megkezdésekor is voltak még hiányzók, de Hursán György, Babinyecz Balázs, Mészáros Márk és Farkas Márk is felvette a munkát.

 

 

– Most itthon leszünk két hétig, utána Telkibe utazunk egy hétre edzőtáborba. Reméljük el tudjuk végezni azt a munkát, amire szükség van. Az a célunk, hogy megerősítsük a keretet, hiszen az előző idényt a betegségek hátraltatták, emiatt sok játékos került fel a Megye I-ből és az U19-ből. Remélhetőleg az érkezők mellett még sikerül 2-3 embert igazolni, ami azt eredményezi majd, hogy egy-egy helyért nagyobb lesz a verseny, és a motivációs szint megemelkedik – fogalmazott Preisinger Sándor vezetőedző, akinek ez lesz az első idénye Békéscsabán úgy, hogy a teljes alapozást végigcsinálja, illetve a saját elképzelése alapján alakíthatja ki a játékoskeretet.

Az Előre nyáron több felkészülési mérkőzést is játszik. Június 30-án, 18 órától az NB I-es Kisvárdát fogadja a Kórház utcai stadionban. A találkozó megtekintése díjtalan. A lilák Telkiben a Diósgyőri VTK-val és a Csákvárral játszanak, majd itthon fogadják a Kecskemétet és a Szegedet, majd a DEAC-hoz látogatnak.

 

 

– A szakmai stábnak az elmúlt 5 hét nem csak a pihenésről szólt, hiszen napi kapcsolatban voltunk, alkalmanként többször tartottunk megbeszéléseket egymással, arról hogyan fejlesszük a csapatjátékunkat. Videókat és edzésterveket készítettünk, hogy minél felkészültebben térjünk vissza. A stáb kérése volt, hogy erősebb ellenfelekkel készüljünk, akik ellen betudjuk gyakorolni a meccstaktikát. Úgy ahogy ez összejött, igyekeztünk NB I-es ellenfeleket keresni, de nem volt egyszerű, hiszen sok csapat elutazik külföldi edzőtáborba – mondta Szekeres Adrián, az együttes videóelemzője és asszisztens edzője.

A szakmai stábban történt változás, hiszen Kincses Ádám távozott, aki az egyik asszisztens edzői szerepkört töltötte be a klubnál. A csapatnál van távozó játékos is, hiszen Uram János a Vasas FC-ben folytatja, így osztályon belül váltott klubot. Érkezők névsora ennél már hosszabb, hiszen Albert István, Puskás Gábor és Varga Szabolcs is lilában szerepel majd az új idényben. A végleges keret később alakul ki, hiszen még biztosan lesznek érkezők, illetve még az sem eldöntött kérdés, hogy kik azok az akadémisták, akik az új idényben az NB II-ben és kik azok, akik az NB III-as második csapatnál szerepelnek majd. Több próbázó is érkezett és a foglalkozásokon mutatott teljesítményük, valamint további egyeztetések után dönt esetleges csatlakozásukról a klubvezetés és a szakmai stáb. 

 

Galéria

További programok »

FEL