Megjelent a Gyulai Várszínház 55. évadának programfüzete

2018. május 6. 12:34 | behir.hu

Idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket június 24-e és augusztus 11-e között a Gyulai Várszínház.

Megjelent a Gyulai Várszínház 55. évada nyári programjának műsorfüzete, amelyben Elek Tibor, a várszínház igazgatója a következőket írja a nyári programoktól:
 
"Az 55. évadunk összművészeti fesztiválja keretében 46 napon át, 70-nél több előadással várjuk kedves nézőinket, lesz 4 saját, illetve más színházakkal közös bemutatónk, két felolvasószínházi produkciónk. A legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségrétegeknek próbálunk színvonalas nyári művészeti programokat biztosítani a kisgyerekektől a legidősebbekig, a történelmi drámáktól a különböző táncszínházi produkciókon, musicaleken át a Jazz Fesztiválig.
Hamlet és társai címmel lesz rendhagyó Shakespeare Fesztiválunk, az olasz, román, angol, orosz, magyar előadások mindegyike különleges élményt ígér. A várszínpadon darabjaival legtöbbször szerepelt Székely János egész életművére megpróbáljuk felhívni a figyelmet. Az Erdélyi hét minden napján más-más erdélyi magyar színház előadásával találkozhatunk."
 
 

 

További programok »

FEL