Meghirdette 2023/2024-es évadát a Békéscsabai Jókai Színház

2023. május 4. 18:45 | Vincze Attila

Csütörtökön ismertette új évadát a Békéscsabai Jókai Színház. A teátrum 2023/2024-es kínálata főként magyar előadásokból áll majd. A közönség a bérleteket május 18. és június 9. között újíthatja meg.

A Művész Kávéházban tartott tájékoztatón a Békéscsabai Jókai Színház marketingvezetője előbb arról az akcióról beszélt, mellyel a teátrum csatlakozik a Színházi Olimpiához. Köles István Junior kiemelte, május 8-án hétfőn két ingyenes előadással és egy különleges utcai performansszal készülnek a közönség számára. 

– Egy magaslati artista fogja áthozni azt a színházi maszkot a színháznak egy kötélen, amely két dolgot is jelképez. Egyfelől a színházi hagyományokat a színházi maszk keretében, másfelől pedig mindazokat a kulturális javakat és örökséget, amelyeket át szeretnénk menteni a jövőbe – fogalmazott.

Az intézmény igazgatója a színház új évadáról szólva hangsúlyozta, hogy egy darab kivételével csak magyar előadásokból áll majd, amit Seregi Zoltán “magyar évad Shakespeare társaságában” névvel illetett. A direktor kiemelte, főleg magyar klasszikusok műveiből, úgy mint Jókai, Móricz, Wass Albert vagy Weöres Sándor válogattak. Az igazgató megjegyezte, hogy az energiaválság okozta bezárás miatt egy előadást át kellett ütemezniük őszre, ami így hatással van az új évad kezdetére is.

– Az utolsó bemutatót, ami május közepén lett volna, Agatha Christie: Gyilkosság meghirdetve című krimijét fizikailag megoldhatatlan helyzet volt az idei évadban megtartani, ezért ezt át kellett tolnunk szeptember közepére, így azt akkor fogjuk bemutatni, úgyhogy szeptember végén lesz majd az első bemutatója az új évadnak – részletezte.

Seregi Zoltán ismertette a Csabai Nyár programsorozat idei menetrendjét is. A városházi estéket ezúttal június 22 és július 7 között rendezik meg. Olyan népszerű művészek érkeznek majd Békéscsabára, mint például Jordán Tamás, Molnár Piroska, Gubik Petra, Kocsis Dénes vagy Janza Kata.

További programok »

FEL