Bemutatta új évadát a Békéscsabai Jókai Színház

2024. április 24. 13:26 | Vincze Attila

Meghirdette 2024/2025-ös évadát a Békéscsabai Jókai Színház szerdán. A teátrum a műsor összeállításánál ezúttal is magyar szerzők műveit részesítette előnyben, de az aktuális évadhoz hasonlóan lesz egy Shakespeare bemutató is.

Serergi Zoltán igazgató ismertetőjét azzal kezdte: az alapvető koncepció maradt, azaz a közérthető művészet, minőségi kikapcsolódás szlogen jellemzi továbbra is a színház repertoárját. A direktor kiemelte: az aktuális évad szellemiségéhez képest minimális változást eszközöltek a 2024/2025-ös évadra, tehát ezúttal is magyar évad lesz, Shakespeare társaságában, csak más darabokkal. 

– Természetesen sok vígjáték, és zene lesz, illetve olyan művek, amik úgy gondolom megkerülhetetlenek, mellyel azt szeretnénk elérni, hogy az ifjúság, legalábbis a középiskolás korosztály vásároljanak felnőtt bérletet is, hiszen olyan szerzőktől mutatunk be előadásokat, mint például Jókai, Mikszáth, vagy Shakespeare, akik az iskolai tananyag részei – hangsúlyozta. 

Seregi Zoltán megjegyezte, hogy a kamaraszínházban Szabó Magda, Tersánszky Józsi Jenő egy-egy művét is játsszák majd, tehát olyan magyar szerzőkét, akiket illik ismernie minden fiatalnak. Az igazgató bízik benne, hogy a pedagógusok észreveszik ezt a szándékot és így talán még több fiatalt tudnak a színházba csábítani.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a sikerdarabokat a következő évadban is meg lehet majd tekinteni, ilyen lesz például a Legénybúcsú, a Drakula fantázia, a Munkácsy, a festőfejedelem, vagy a stúdióelőadások közül az Öltöztető is. 

Az igazgató hozzátette: április 29-től lehet megújítani a bérleteket, egészen május 17-ig.

– Nagy bízunk benne, hogy nem vesztünk bérleteseket, hogy tetszik nekik a következő évad is és újra megváltják majd a bérletüket és május 21-től pedig várjuk az új bérlet vásárlókat, utóbbinál is nagyon szeretnénk, hogy növekedjen a vásárlók száma, hiszen ez a covid óta ez egy kicsit visszaesett, és még mindig nem értük el a járvány előtti szintet – zárta gondolatait Seregi Zoltán.

További programok »

FEL