Megfelelő aláfestés, jó képek és sok idő - Digiporáma Fesztivál a Lencsésin

2017. november 27. 16:52 | Szendi Rita

Zenei aláfestéssel vagy prózai mondanivalóval kiegészített képvetítés – ez a diaporáma. A művészeti ágnak Békéscsabán már 12. alkalommal szenteltek egy egész fesztivált. Az országban egyedülálló rendezvénynek ezúttal is a Lencsési Közösségi Ház adott otthont.

Idén tizenkét pályázattal összesen kilenc alkotó indult a megmérettetésen. A közösségi ház vezetője elmondta: az utóbbi időben egyre kevesebben jelentkeznek a felhívásra.

– Az elmúlt tizenkét évben gyakorlatilag az ország szinte minden pontjáról kaptunk pályázati anyagot, sőt, még határon túlról is. Az a jellemző, hogy elsősorban azok jelentkeznek, akik a fotográfiával elmélyültebben foglalkoznak vagy egy adott közösség keretein belül sűrűn gyakorolják – mondta el Takács Péter, a Lencsési Közösségi Ház vezetője.

A zsűri három kategóriában értékelte a beérkezett alkotásokat, amelyek legfeljebb ötpercesek lehetnek.

– Második alkalommal jelentkeztem ide, tavaly próbálkoztam először. Kíváncsi voltam, hogy mik az elvárások és próbaképpen jelentkeztem egy ilyen etűddel. Teljes megdöbbentségemre második díjat kaptam tavaly és idén is – árulta el Varga Csaba, a Székesfehérvári MÁV Fotóklub tagja.

A székesfehérvári fotóklub tagja, aki egyben a verseny második helyezettje lett, azt is elmondta, hogy a sikeres fotósorozatnak két alappillére van. A megfelelő kísérő hang és rengeteg idő. Az idei Digiporáma Fesztivál első helyezettje egy biatorbágyi jelentkező, Nagy Ferenc lett.

 

 

 

További programok »

Itthon

A jótékony összefogás utolsó ételosztásán is hosszú sor várta a meleg ételt

Immár kilencedik éve állítják fel sátraikat annak a jótékonysági összefogásnak a szereplői, akik évről évre ételosztással és ajándékcsomagokkal teszik boldogabbá az adventi ünnepkört a rászorulók számára. Az aranyvasárnapot megelőző napon a Marzek Kner Packaging Kft. munkatársai osztották az ételeket a Kornélia Étteremmel közösen, a Kornélia Grill and Bar teraszán.
15:28
FEL