Megelőzés és gyógyítás: A csabaiakat is ingyenes szűrövizsgálatokkal várták

2018. február 24. 15:56 | Papp Ádám Sándor

Négy keréken érkeztek Békéscsabára az ingyenes szűrővizsgálatok, pénteken! A „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat!“ elnevezésű programmal a szervezők azt szeretnék elérni, hogy a lakosság minél egészségesebb legyen és a rosszindulatú daganatos megbetegedéseket mielőbb kiszűrjék.

A kormány tavaly novemberben kezdte el a „Helybe visszük a szűrővizsgálatokat” programot, amelyben szűrőbuszok járják az országot. A szakemberek jelenleg 10 busz segítségével végeznek ingyenes vizsgálatokat. Ilyen például a vércukorszint mérés is.

A szívinfarktus, illetve az agyvérzés az egyik leggyakoribb haláleset Magyarországon és a világon – mondta a  békéscsabai közgyűlés Szociális és Egészségügyi Bizottságának elnöke.

– Nagyon fontos a koleszterinmérés, hisz tudjuk, hogy a halálokok közt első helyen szerepel a keringési elégtelenség Magyarországon és az egész világon. A tudomány mai állása szerint a vérben lévő koleszterin felelős az érelmeszesedésért. Ennek következményeként gyakori a szívinfarktus és az agyvérzés is – hangsúlyozta Dr. Kerekes Attila.

Békéscsaba szociális tanácsnoka fontosnak tartja felhívni az emberek figyelmét a megelőzésre, hiszen mint mondta: a prevenció épp olyan fontos, mint a gyógyítás.

– Roppant fontos a megelőzés, a prevenció és ennek nagyon fontos eszköze az, hogy megnézzük, milyen a fizikai és lelki állapotunk. Tehát ezek a szűrővizsgálatok azt szolgálják, hogy összképet kapjanak az emberek a szervezetükről. Fontos az is, hogy időben észrevegyük azokat a jeleket, amelyek betegségre utalnak. Az egészségügyben a megelőzés épp olyan fontos terület, mint a gyógyítás – hangoztatta Herczeg Tamás.

A kormány további 10 mammográf szűrőbuszt is beszerezne, amelyek az év második felétől járhatják majd az országot.

 

 

 

További programok »

FEL