Szűrőbuszban is vizsgáltak a Lencsési lakótelepen

2018. október 6. 17:42 | Kovács Andrea

A szűrések fontosságára hívták fel a figyelmet a Lencsési Lakótelepen megrendezett egészségnapon.

Az eseményt támogató Naplemente 2006 Alapítvány elnöke, Dr. Melczer Mária köszöntőjében elmondta: a szűrőbuszban végzett vizsgálatoknak nagy szerepe van az egészség megőrzésében.  A rendezvényen lehetőség volt szemészeti-, illetve bőrgyógyászati szűrésre, valamint koleszterin-, vércukor- és vérnyomásmérésre, de belgyógyászati tanácsadással is várták az érdeklődőket.

A gyümölcssaláta készítésében a térség országgyűlési képviselő is tevékenyen részt vett. Herczeg Tamás hangsúlyozta: születésünktől az életünk utolsó szakaszáig fontos, hogy egészségesen éljünk. Hozzátette, hogy ez nemcsak testi, hanem lelki egészséget is jelent, melynek megőrzésében fontos szerepe van az ilyen közösségi rendezvényeknek.

A házigazda, Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ intézményvezető helyettese, Szűcs Ilona elárulta: a szűrések mellett előadásokba és bemutatókba is bekapcsolódhattak az érkezők, de a szervezők hétszáz palacsintával is készültek.

 

További programok »

Életmód

Betakarítás volt a Meseházban

Hétvégén rendezték meg a Meseházban az Apáról fiúra családi hagyományőrző programsorozat októberi eseménye, melynek témája az őszi betakarítás volt. A szombati esemény főszereplője a kukorica volt, melynek különböző felhasználási lehetőségei tanították és mutatták be játékos formában.
13:30
FEL