Az egy négyzetméterre eső gyakorlóbábuk száma rekordméreteket öltött a Belvárban hétfő délelőtt. Az aulában a gimnazisták, az ebédlőben a felsősök gyakorolták a légbefúvást, a mellkaskompressziót az egészségnapon a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumban.
Bár 45 perc alatt nem tanulható meg a teljes folyamat, de az alapok már 10 éves kortól elsajátíthatóak.
– A legfontosabb talán a gyerekek érdeklődését felkelteni arra vonatkozóan, hogy az életmentés mekkora jelentőséggel bír. Ismerkedjenek meg játékos formában az ambubabával. Ebben az esetben itt a szemléletváltás a döntő – mondta Kárász László vezető mentőtiszt.
Az egészségnapon tanítás nem volt, de így is sok ismerettel gyarapodtak a tanulók. Az életmentés mellett a másik fő téma az egészség megőrzése volt.
A hétfő délelőtti programkavalkádban a gimnazisták egy 8 csapatos házi röplabda bajnokságon vehettek részt, de a legkisebbek sem unatkoztak.
A kisdiákok megtanulták hogyan kell mentőt hívni, milyen információt kell ismerniük. Persze volt lehetőség játékos tornaórára is és új lehetőségként kipróbálhatták a jóga jótékony hatásait is. Az ebédig tartó egészségnapon a pedagógusok igyekeztek a legtöbb információt átnyújtani az egészséges táplálkozás és a testmozgás fontosságáról.
– Nagyon reméljük, hogy a gyerekek a jövőben esetleg többet fognak mozogni, egészségesen fognak étkezni és ha felnőttek lesznek, akkor visszaemlékeznek ezekre a boldog percekre és folytatják az egészséges életmódot – emelte ki a 3/B osztályfőnöke Ancsinné Mazán Mónika pedagógus.
Dr. Malatyinszky Anita a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium főigazgatója kiemelte, hogy igyekeznek minden korosztályba bevinni az egészséges életmódot, hogy a gyerekek otthon is igyekezzenek lehetőség szerint sportolni és egészségesen táplálkozni.
– Természetesen ez jó alkalom , hogy felhívjuk mindenki figyelmét arra, hogy az egészséges életmód és az egészséges táplálkozás mennyire fontos minden korosztálynak. Az első tagozattól kezdve egészen a tizenkettedikesekig voltak ma mindenféle egészséggel kapcsolatos versenyek, előadások, programok – összegezte a főigazgató.
A diákok szemmel láthatóan élvezték a színes, oktatásmentes napot, amelyen még ha tudtukon kívül is, nagyon sok és fontos dolgot megtanulhattak. A szakemberek szerint, ha már csak egy alkalommal is magabiztosan hívják baj esetén a segélyhívót és ezáltal csak egy embert is megmentenek, már sikerként könyvelhető el az egészségnap.