Még egy hetük van a finomhangolásokra a csabai kézilabdázóknak

2021. szeptember 5. 06:42 | Papp Ádám Sándor

Hamarosan elrajtol a 2021/22-es kézilabda idény, amelynek küzdelmeit a Békéscsabai Előre NKSE a női NB I/B-ben kezdi meg.

Kereken egy hét van hátra a bajnokság nyitányáig Papp Bálint együttese számára. A csabai kézilabdázók pénteken utolsó felkészülési mérkőzésüket vívták az Orosháza ellen, amelyet nyolcgólos sikerrel zártak. A győzelem azonban nagy áldozattal járt, hiszen térdsérülést szenvedett Kobela Tamara, jelenleg az orvosi stáb diagnosztizálja a sérült testrész állapotát. Az orosháziak elleni összecsapáson nem lépett pályára Török Fanni, aki kisebb sérüléssel küzd, de a játékos elmondása alapján a szezonnyitányon meg bevethető állapotban lesz. A pénteki mérkőzést a csabaiak legtöbb gólját szerző Borbély Márta értékelte hírportálunknak.

– Van némi hiányérzet bennünk, voltunk fent és lent is a felkészülési időszak alatt, de azt gondolom, hogy minden meccsen csapatként, egymásért játszottunk és a nehéz helyezeteken együtt túllendültünk. Nem minden felkészülési mérkőzés zárult győzelemmel, de a tanultságot levontuk és nagyon jó volt élvonalbeli csapatok ellen készülni – fogalmazott az irányító.

Az együttesnek egy teljes hete van még elvégezni a finomhangolást a bajnoki rajtig. Azt, hogy mire helyezik a hangsúlyt a következő hét napban, a csapat vezetőedzője mondta el kérdésünkre.

– A koncentrációval, a helyzetkihasználással van még problémám, illetve a támadásokat gyorsabban kell végigvinnünk. A védekezésünknek türelmesebbnek kell lennie ezen a szinten, mert lassabban jöttek az ellenfelek. Az Orosháza elleni mérkőzés is jól szolgálta a felkészülésünket, pontosabb képet kaptunk, hogy mire kell még fókuszálnunk. Úgy gondolom, hogy meg kell tartanunk a feszességet és a gyors lerohanásainkat, akkor mindenképpen sikeresek lehetünk – emelte ki Papp Bálint.

A Békéscsabai Előre NKSE szeptember 11-én szombaton 17 órától kezdi meg az NB I/B küzdelmeit a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. Az FTC U19-es csapata elleni nyitófordulót követően a lilák szeptember 19-én vasárnap a Kispest otthonában vendégszerepelnek.

 

További programok »

FEL