Másokat veszélyeztető sofőr próbált meglépni a rendőrök elől, szemtanút keresnek

2021. szeptember 24. 14:12 | behir.hu

Elhajtott a rendőrök elől egy személygépkocsi-vezető Békéscsabán. A bűnügyi felügyelet alatt álló, a járművezetéstől korábban eltiltott, most is másokat veszélyeztető férfit a rendőrök elfogták és keresik a történtek szemtanúit.

Békéscsabán, a Bartók Béla út és a Bánszki utca kereszteződésében, az egyik közlekedési lámpánál szeptember 23-án 20 óra 45 perc körül a rendőrök felfigyeltek arra, hogy kocsijával megállt mögöttük egy férfi, aki nem vezethetne – közölte szerkesztőségünkkel a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság. Korábban közlekedési bűncselekmények, szabálysértések miatt több eljárás indult ellene, a járművezetéstől eltiltották és jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll. Mikor a férfi meglátta, hogy az előtte lévő civil autóból rendőrök szállnak ki, átment a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és nagy sebességgel elhajtott. Közben a szemből érkező autósokat, különösen az ellenkező irányba közlekedők közül a belső sávban haladó szürke Toyota Avensis vezetőjét, és ha voltak, utasait veszélyeztette.  A rendőrök a férfit elfogták és őrizetbe vették.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri a Toyota vezetőjét és a történtek szemtanúit, hogy jelentkezzenek a rendőrkapitányságon (Békéscsaba, Bartók Béla út 1-3., telefonszám: 66/523-700, 112). A rendőrség előre is köszöni a tanúknak a büntetőeljárás eredményes lefolytatásához nyújtott segítséget.

 

Ezek is érdekelhetik

További programok »

Kék hírek

Ismét kikerült egy szatyor pénz a kapura

A Békés megyei rendőrök többször felhívták már a figyelmet egy csalási módszerre: amikor idegenek hívnak fel telefonon főként időseket, azt mondják nekik, hogy valamelyik rokonuk balesetet okozott, vagy bűncselekményt követett el, és azért, hogy szabadlábon védekezhessen, óvadékra van szükség. Ezúttal egy gyulai asszonyt hívtak.
09:41
FEL