Másfél milliárdból újul meg a piac és négy iskola

2016. november 29. 16:13 | behir.hu

Mintegy másfél milliárd forintból fejlesztik a városi piacot és négy közoktatási intézményt Békéscsabán. A Békéscsabai Városfejlesztési Kft a Terület- és Településfejlesztési programban nyújtotta be a sikeres pályázatot, amely főként energetikai felújítást jelent, de a piac több szempontból is megújul majd.

A békéscsabai önkormányzat négy évvel ezelőtt vette át a városi piac üzemeltetését, 2014-ben pedig a felújítás első ütemében már megújult a piactér.

- A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban egy 740 millió forintos felújításról van szó. Az első ütemben, 2013-ban és 2014-ben egy tanyaprogram keretében már elkezdődött ez a munka. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a vásárlók és az ott értékesítők is jól érezzék magukat, megfelelő minőségű környezetet tudjunk számukra teremteni és még vonzóbbá tegyük ezt a piacot, ahol nemcsak a város, hanem a megye és a térség számos kistermelője, őstermelője árusítja a portékáit – emelte ki dr. Ferenczi Attila tanácsnok.

Ez a fejlesztés három elemből áll össze. A csarnokban felújítják a mosdóblokkot, hőszigetelést kap a homlokzat, a homlokzati nyílászárókat pedig hőszigetelt üvegezésűre cserélik. Az épület akadálymentesített lesz, ennek megfelelően alakítják ki a bejáratot, a rámpát, az ajtókat, színkontrasztos információs feliratokat helyeznek el. A felújítás után télen legalább plusz 10, nyáron legfeljebb 25 fok lesz a csarnokban napközben.

- Folytatódik a meglévő, lefedett piactér felújítása, a harmadik elemben pedig a lángosos pavilonok szerepelnek, azokat teljesen elbontjuk, egy méterrel hátrébb építjük, hogy nagyobb területet kapjunk. Egy olyan árusító helyet hozunk létre, amelynek elején teraszokat alakítunk ki és ott lehet majd árusítani, illetve kiszolgálni a vendégeket – emelte ki Kozma János, a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

A munkálatok három ütemben zajlanak majd annak érdekében, hogy ne egyszerre vegyék el a lehetőséget az árusoktól, akik egy ideiglenes költözéssel a piac másik területén várhatják a vásárlókat. A piac felújítása a Modern Városok Programban folytatódik majd. A tervek szerint egy több mint négy milliárd forintos projektben épülhet meg egy új vásárcsarnok, bővülhetnek a parkolási lehetőségek, valamint új kerékpártárolókat is kialakítanak.

A Terület- és Településfejlesztési programban benyújtott pályázat másik részeként négy közoktatási intézmény energetikai korszerűsítését valósítják meg.

- Ez egy 700 millió forint feletti beruházást jelent, egyrészt a külső homlokzatot szigetelik le, a külső nyílászárók, ablakok cseréje történik majd meg, födémszigetelésre kerül sor, akadálymentesítettek lesznek ezek az épületek is, illetve új kazánok biztosítják majd a meleg vizet és a hőt – fogalmazott Herczeg Tamás tanácsnok.

A munkálatok a tervek szerint, minden felújítás esetében 2018 végén fejeződhetnek be.

További programok »

Önkormányzati hírek

Visszatekintő: Nagy Ferenc alpolgármester, képviselő, 10. vk. – Hajrá Békéscsaba

Öt évvel ezelőtt, 2019. október 13-án volt az előző önkormányzati választás, amikor arról döntöttünk, hogy a 2019–2024-es ciklusban kikre bízzuk a város vezetését. Most arra kértük a békéscsabai képviselő-testület tagjait, foglalják össze az ebben a ciklusban végzett önkormányzati munkájukat. Az alábbiakban Nagy Ferenc alpolgármester beszámolóját olvashatják.
2024. április 13. 15:16
FEL