Maruzsa: Az érettségit a megfelelő óvintézkedések mellett idén is megtartjuk

2021. január 12. 13:11 | Mikóczy Erika

Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs mai tájékoztatóján leszögezte, hogy az érettségiket és a középiskolai felvételiket a higiéniai és a távolságtartási szabályok mellett idén is megtartják.

Maruzsa Zoltán elmondta, hogy az óvodákban és az általános iskolákban jelenléti nevelés-oktatás folyik, intézkedéseket ezeknél az intézményeknél csak ott hoznak, ahol a fertőzés megjelenik. A mai napon 42 óvodában van rendkívüli szünet, jellemzően egy-egy csoportban, az általános iskolák közül 79-ben tértek át átmenetileg a digitális oktatásra egy-egy osztály tekintetében.

Beszélt arról, hogy az óvodákban és az iskolákban továbbra is folyamatos a testhőmérséklet mérése, illetve fokozottan fertőtlenítenek is, amelyhez a fertőtlenítőszereket (országosan havonta mintegy egy 300 ezer litert) központilag biztosítják.

Kiemelte, hogy a középiskolákban a kormány meghosszabbította a digitális tanrendet, bíznak abban, hogy javulnak a járványmutatók és ezeket a korlátozásokat teljesen vagy részlegesen fel lehet majd oldani.

– A médiában az elmúlt napokban megjelentek olyan vélemények, hogy emiatt maradjon el az érettségi, egy petíció is indult ennek érdekében. Ezt a vitát tavaly már lefolytattuk. Nagy-Britanniában például tavaly elmaradt az érettségi, utána felvételi káosz alakult ki a szigetoszágban. Mivel az érettségi és a felsőoktatási felvételi szorosan összekapcsolódik, érettségi hiányában nálunk is káosz lenne. Tavaly ezt elkerültük és idén is el fogjuk kerülni, ennek érdekében több felelősséget kérek mindenkitől! Kérem, hogy mindenki fejezze be a hergelést, hiszen mindenki érdeke az, hogy az érettségit megtartsuk – jelentette ki Maruzsa Zoltán.

Az államtitkár hozzátette, hogy tavaly sikerrel lezajlott a tavaszi és az őszi érettségi a járványügyi keretek között is, az eredmények pedig azt mutatják, hogy jól működött a digitális oktatás. Természetesen a vizsgákra az iskoláknak fel kell készíteniük a diákokat, múlt évben az érettségiken bebizonyosodott, hogy evvel sem volt gond. Ahol azonban szükséges, ott speciális felkészítéseket szervezhetnek az intézmények. Mint mondta, a középiskolák döntő többségében megfelelően zajlik a felkészítés a digitális tanrendben is, de van mód arra, hogy a kötelező tárgyakból tartsnak jelenléti felkészítést.

Az államtitkár beszélt arról: megjelentek olyan információk, amelyek szerint a középfokú felvételik tekintetében sok a bizonytalanság. Hangsúlyozta, hogy ez egyáltalán nincs így. Januárban több helyszínen biztosítanak lehetőséget a felvételi vizsgákra, 10 fős beosztással, testhőmérséklet-méréssel, fertőtlenítéssel, a távolság betartásával. Ha pedig valaki éppen karanténban van a felvételi időpontjában, lesz két időpont ennek pótlására.

Ismertette továbbá, hogy a tavaszi időszakban a témaheteket is megtartják a közneveleési intézményekben, azonban jóval kevesebb kontaktussal és főleg az online térben. Fontosnak nevezte továbbá az országos kompetencia-mérés megszervezését, amely képet adna arról is, hogy a digitális tanrendben, mely területeken javult, esetleg romlott a színvonal.

 

Müller Cecília: Újabb 51 ezer ember oltására van lehetőség

 

Müller Cecília először a legfrissebb járványadatokat ismertette, amely szerint 696 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, és elhunyt 128 (50-96 éves) főként krónikus beteg. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 209 852 fő, az aktív fertőzöttek száma 123 647 főre csökkent. 5005 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 356-an vannak lélegeztetőgépen.  

A tisztifőorvos elmondta, hogy ma kétféle vakcina-szállítmány érkezett hazánkba. Ebből a Pfizer vakcina összesen közel 47 385 fő, a most érkezett Moderna vakcina pedig 3600 fő beoltását teszi lehetővé. Kiemelte, hogy mindkét oltásnak rendkívül jó a hatásfoka, attól bizonyosan megvéd, hogy súlyos szövődmények alakuljanak ki. Arra bíztatta az egészségügyben és a szociális szférában dolgozókat, hogy oltassák be magukat minél többen. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szociális intézményekhez és a pedagógusokhoz hasonlóan, a szociális alapszolgáltatásban dolgozók is élhetnek az ingyenes tesztelés lehetőségével a január 16-17-ei hétvégén. 

A korábban beérkezett vakcinákból hétfő estig egyébként 78 579  embert oltattak már be, főként az egészségügyi és szociális intézményekben, utóbbiban nemcsak az ott dolgozók, hanem a lakók beoltása is megkezdődött.

 

Kiss Róbert: A Szerb Köztársaság január 12-étől meghosszabbította a beutazási korlátozásokat

 

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta, hogy a Szerb Köztársaság január 12-étől meghosszabbította a Szerbia területére történő beutazást, ahhoz - néhány kivétellel - 48 óránál nem régebbi PCR-tesztre van szükség. 

Beszélt arról is, hogy az elmúlt 24 órában országosan 184 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselés szabályainak megszegése miatt, 174 szemben azért, mert a tízezer lakosúnál nagyobb településeken megszegték a maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet.

A vendéglátóhelyeket, üzletek, szolgáltató-helyeket, szabadidős létesítményeket is ellenőrizték, itt összesen 700 rendőri intézkedést kezdeményeztek, ebből 196 esetben volt megállapítható a tulajdonos illetve az üzemeltető felelőssége. 504 rendőri intézkedést viszont azért kellett foganatosítani, mert az üzletek korlátozott nyitva tartását, vagy a nyitva tartás tilalmát, illetve a bent tartózkodás tilalmát szegték meg.

További programok »

FEL