Március 15. - Balog: hegycsúcs a nemzetnek az ünnep

2017. március 15. 10:11 | Mikóczy Erika

Állami kitüntetéseket adtak át a Pesti Vigadóban, Eperjes Károly színművészt is kitüntették Márci

Március 15. a magyarok számára hegycsúcs, ahol tisztább a levegő, és ahonnan messzebb lehet ellátni, áttekinthető a mögöttünk és az előttünk álló út - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere Budapesten kedden, mielőtt állami kitüntetéseket adott át a nemzeti ünnep alkalmából.

Balog Zoltán a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, valamint a Magyar Arany, Magyar Ezüst és Magyar Bronz Érdemkereszt elismerések átnyújtása előtt úgy fogalmazott: a mostani, gyorsan változó időkben különösen fontos a forradalom és szabadságharc, valamint a kiegyezés igazságainak közös ünneplése.

A miniszter szavai szerint forradalom és szabadságharc nélkül nincs méltányos kiegyezés, még akkor sem, ha a kiegyezők nem mindig ugyanazok, mint akik a szabadságért harcoltak. Azt mondta, mindenki alkatának megfelelően dönthet, hogy a szabadságharcot vagy a kompromisszumkeresést pártolja-e inkább.

A miniszter nagyságukat dicsérve felidézte gróf Andrássy Gyula és báró Eötvös József alakját. 

Andrássy Gyulát Ferenc József császár 1851-ben halálra ítélte és távollétében jelképesen felakaszttatta, amiért részt vett a szabadságharcban, 1867-ben azonban ugyanő kinevezte magyar miniszterelnöknek.

Eötvös József ezzel szemben a passzív visszavonulást választotta, és távol maradt a szabadságharctól, mert az nem felelt meg annak, amit ő képviselt. Ez Balog Zoltán szerint az egyik legfontosabb morális cselekedete volt, példát mutathat a 21. századnak - amelynek üzenete, hogy mindenben részt kell venni - a Batthyány-, majd az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere - tette hozzá.

A miniszter szerint a mai szemléletben már összetartozhatnak a 19. század meghatározó magyar politikusai, nem kell kibékíteni az ellentéteiket.

Március 15-én az Antarktiszt leszámítva minden kontinensen előveszik a kokárdát. A magyar ünnepek egyik legfontosabb és legszebb része, amikor köszönetet mondanak azoknak, akik fontos dolgokat tesznek hozzá a nemzet életéhez - fogalmazta a miniszter, megjegyezve: ilyenkor látható igazán, milyen gazdag valójában az ország.

Napjainkban gyakran tűnik háborúnak a közbeszéd, ezért különösen fontos a rombolás mellett az építést és az építőket is észrevenni. Jelen és jövő ugyanis nem születhet rombolásból, csak építkezésből - emelte ki.

A kitüntetettek keresztet kapnak a mellkasukra, de előtte már a vállukra vagy a hátukra vették a keresztet - mondta Balog Zoltán, hangsúlyozva: munkájukat nem elsősorban a megélhetésükért végzik el, hanem egy magasabb cél érdekében, a nemzet javára.

A díjazottak küldetése egész embert kíván: odaszánást, elkötelezettséget, kitartást, bátorságot és hűséget - mondta, megjegyezve, hogy minden tett visszhangot vet a közelben élők között.

Az elismerésben részesítetteknek tisztségük van: a magyar kultúra, a magyar nemzet lovagjai, amit kiérdemeltek. Küldetésüket sikerrel töltik be, önmagukon túli értelmet mutatnak - méltatta a jelenlévőket a miniszter, megköszönve teljesítményüket.

Balog Zoltán arról is beszélt, hogy a világ újra mozgásba jött, Európa keresi önmagát, és a mostani időszak kérdései nagyon hasonlóak 1848-49 kérdéseihez: hogyan őrizhető meg a haza, és melyek a változás azon útjai, amelyek nemcsak a megmaradást, hanem a gyarapodást is szolgálják.

Állami kitüntetést kaptak

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket adott át a Pesti Vigadóban.

Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, nemzeti ünnepünk alkalmából, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adott át:

 

AKNAY JÁNOS Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének elnöke,

BÁN TEODÓRA balettművész, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és művészeti vezetője,

Dr. BÁRDOSI VILMOS, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Romanisztikai Intézetének igazgatója, a Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszék egyetemi tanára,

BENEDEK GÁBOR olimpiai bajnok és kétszeres világbajnok öttusázó,

Dr. BENEDICT MIHÁLY fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Elméleti Fizikai Tanszékének egyetemi tanára, volt tanszékvezetője,

Dr. DOMBI JÓZSEF kísérleti fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusa, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar, Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékének címzetes egyetemi tanára,

EPERJES KÁROLY Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar Színházi Intézetének egyetemi tanára,

Dr. FARKAS RÓBERT LÁSZLÓ állatorvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Állatorvostudományi Egyetem megbízott oktatási rektorhelyettese, a Parazitológiai és Állattani Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára,

Dr. GÉHER PÁL, a Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmasrendi Kórház Reumatológiai Centrumának centrumvezető főorvosa, a Magyar Balneológiai Egyesület elnöke, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar III. Sz. Belgyógyászati Klinika, Reumatológiai és Fizioterápiás Tanszéki csoport I. részlegének vezetője, egyetemi tanár,

Dr. GYŐRFFY BALÁZS orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika tudományos tanácsadója,

Dr. HAMMERL LÁSZLÓ olimpiai bajnok sportlövő, a Nemzet Sportolója, a Magyar Sportlövők Szövetségének volt alelnöke,

HARSÁNYI FRIGYES Jászai Mari-díjas színművész, színházmenedzser,

Dr. HUSZÁR PÁL, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka,

KÉKESI MÁRIA, Liszt Ferenc-díjas táncművész, balettmester, Érdemes és Kiváló Művész,

Dr. LANCZENDORFER ERZSÉBET, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Győri Szervezetének tiszteletbeli elnöke,

Dr. MARÁZ ANNA, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Kar Mikrobiológia és Biotechnológia Tanszékének professzor emeritája, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának volt egyetemi tanára,

MIHÁLY GÁBOR, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész,

Dr. MÓCSAI ATTILA orvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézetének egyetemi tanára, Gyulladásélettani Kutatócsoportjának vezetője,

Dr. NAGY LAJOS orvos, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Alapellátási Intézetének egyetemi tanára,

PÁLFI JÓZSEF, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, egyetemi tanára, a Nagyvárad-Rét Református Egyházközség református lelkipásztora, a Csillagocska Alapítvány alapítója és elnöke,

Dr. SOLTÉSZ PÁL PÉTER, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Belgyógyászati Klinika Angiológiai Tanszékének egyetemi tanára, a Terápiás Aferezis Bizottság elnöke, a Magyar Aferezis Társaság alelnöke,

Dr. SZILVÁSI ISTVÁN, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Nukleáris Medicina Osztályának osztályvezető főorvosa, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar Nukleáris Medicina Tanszékének  nyugalmazott egyetemi tanára,

SZÖGI CSABA, Harangozó Gyula-díjas táncművész, táncpedagógus, koreográfus, a Közép-Európa Táncszínház igazgatója,

Dr. TASNÁDI PÉTER, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Földrajz- és Földtudományi Intézet Meteorológiai Tanszékének egyetemi tanára,

THOMKA BEÁTA, Széchenyi- és József Attila-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti Tanszékének tanára, az egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának alapítója és vezetője,

Dr. TIMÁR JÓZSEF, az orvostudomány doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar II. sz. Patológiai Intézetének igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának elnöke,

TÖRÖK JOLÁN Harangozó Gyula- és Bánffy Miklós-díjas táncművész, a Táncpedagógusok Országos Szövetségének alapító elnöke, a Nemzeti Táncszínház alapítója és volt igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus köztestületi tagja,

Dr. VARGA LAJOS a Váci Egyházmegye segédpüspöke, általános helynök, a Vác-Alsóvárosi Plébánia plébánosa, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatója részére.

 

Nemzeti ünnepünk alkalmából, kiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ASZTALOS ZOLTÁN nyugalmazott református lelkész,

Dr. BACHMANN BÁLINT, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának dékánja, egyetemi tanár, az Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus köztestületi tagja,

BAKÓ ANNAMÁRIA, a Litea Könyvesbolt és Teázó vezetője,

BALÁZS OSZKÁR előadóművész, zeneszerző, zenetanár, hangszerkészítő, a Budapesti Ütőegyüttes alapítója és művészeti vezetője,

BARNA ZOLTÁN előadóművész, a Bojtorján együttes dobosa,

BUCHWARTH LÁSZLÓ előadóművész, a Bojtorján együttes gitárosa,

KEMÉNY GYŐZŐ muzsikus, producer, a Bojtorján együttes alapítója,

POMÁZI ZOLTÁN zeneszerző, dalszövegíró, a Bojtorján együttes énekes-gitárosa,

VÖRÖS ANDOR előadóművész, zeneszerző, a Bojtorján együttes billentyűse,

Dr. BENCZE MIHÁLY, a bukaresti Ady Endre Líceum igazgatója, a Wildt József Tudományos Társaság elnöke, a Nemzetközi Magyar Matematika Verseny alapítója,

Dr. BIRÓ FRIDERIKA, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa és volt megbízott főigazgató-helyettese,

BOGDÁN JÓZSEF, a fehértemplomi Szent Anna, a Boldogságos Szűz Édesanyja Római Katolikus Plébánia plébánosa, a Szeged-Csanádi Székeskáptalan tiszteletbeli kanonokja,

BORBÁS MÁRIA, televíziós szerkesztő-műsorvezető,

Dr. DOBOS LÁSZLÓ, a VERITAS Történetkutató Intézet nyugalmazott főigazgató-helyettese, a Jászok Egyesületének ügyvivője,

DOBOS MENYHÉRT, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, az MTVA volt tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese,

DRÁFI KÁLMÁN Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,

Dr. FISCHL VILMOS evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára,

FODOR ARTUR kürtművész, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának volt tagja,

Dr. PHILIPP ERNST GUDENUS, a belvárosi Szent Anna Templom templomigazgatója, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetének egyetemi docense,

GYŐRI LÁSZLÓ, József Attila-díjas költő, prózaíró, bibliográfus,

GENCSO HRISZTOZOV író, műfordító

JOBBÁGY VALÉR, Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a Szekszárdi Madrigálkórus, a Schola Cantorum Sopianensis és a Pécsi Székesegyház Palestrina Kórusának vezetője,

Dr. JUHÁSZ ANDRÁS, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar, Fizikai Intézet Anyagfizikai Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense,

LÉTAY KISS GABRIELLA operaénekes,

Dr. LOVÁSZ EMESE régész, a Magyar Régész Szövetség alapító tagja,

MAGYAR ÉVA ötvösművész, restaurátor,

MAGYAR GERGELY ferences szerzetes, a Nagyszőlősi Ferences Rendház házfőnöke, nagyszőlősi plébános,

Dr. MANGEL LÁSZLÓ CSABA, orvos, a Magyar Onkológusok Társaságának elnöke, a Pécsi Tudományegyetem, Általános Orvosi Kar és Klinikai Központ Onkoterápiás Intézetének igazgatója, egyetemi docense,

PÉTER IMRE, a Karácsony Sándor Művelődési Társaság elnöke, a Földesi Nagyközségi Népfőiskolai Egyesület egyik alapítója,

SÁGI LAJOS, a Kiskunmajsa-Kígyóspusztai Lelkészség nyugalmazott plébánosa, a Hit és Kultúra Alapítvány alapítója,

Dr. SZEREDI PÉTER Állami Díjas matematikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Számítástudományi és Információelméleti Tanszékének címzetes egyetemi tanára,

VÖRÖS IMRE ANDRÁS, a Magyar Sarutlan Kármelita Rendtartomány tartományfőnöke.

 

Nemzeti ünnepünk alkalmából magas színvonalú munkája, példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ANGER FERENC operarendező, a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója,

ANTALFY ISTVÁN író, költő, szerkesztő, a Bács-Kiskun Megyei Írók és Költők Baráti Körének alapítója,

Dr. BAJÁKY GÁBOR, a Diósgyőri Sportlétesítményeket Működtető Nonprofit Kft. és a Miskolc Városi Szabadidőközpont Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottságának elnöke, a Miskolci Lions Club alapítója és volt elnöke,

BOGNÁR ISTVÁNNÉ, a Tatabányai Árpád Gimnázium nyugalmazott pedagógusa,  a Tatai Református Gimnázium alapító tanára,

Dr. BORKÓ REZSŐ PhD., a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet Fül-orr-gégészeti és Szájsebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa,

Dr. BÜTTNERNÉ BÓDI ÁGNES, a Kaposvári Szakképzési Centrum Nagyatádi Ady Endre Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma igazgatója,

CSAPÓ PÁLNÉ, a Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása Szociális Szolgáltató Besenyszögi Központ és a Besenyszögi Idősek Otthona nyugalmazott intézményvezetője,

DROZSNYIK ISTVÁN képzőművész,

FEHÉR ILDIKÓ, a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Központ Diagnosztikai és Onkoradiológiai Intézetének szakdolgozói igazgatója és minőségirányítási megbízottja,

Dr. FEJÉR LÁSZLÓNÉ, a Budavári Általános Iskola intézményvezetője, a Budavári Önkormányzat Oktatási Bizottságának volt elnöke,

Dr. FEKETE JÁNOS BARNABÁS, a Magyar Labdarúgó Szövetség Jogi Bizottságának tagja, a Bács-Kiskun megyei Labdarúgó Szövetség és a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi és Fellebbviteli Bizottságának volt elnöke,

Dr. FÜLEP LÁSZLÓ Hajdú-Bihar megyei háziorvosi szakfelügyelő főorvos, Konyár község volt polgármestere, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének tiszteletbeli elnöke, az Országos Alapellátási Intézet volt roma integrációs szakértője,

HALÁSZ PÉTER karmester, a Magyar Állami Operaház volt főzeneigazgatója,

Dr. HEIDL GYÖRGY, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Filozófia és Művészetelméleti Intézet Esztétika és Kulturális Tanulmányok Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense,

HUBAY ANDREA, a Béres Gyógyszergyár Zrt. PR igazgatója,

Dr. HUSI GÉZA, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának oktatási dékánhelyettese, a Villamosmérnöki és Mechatronikai Tanszék tanszékvezető egyetemi docense,

JANEK GYÖRGY, az "Amiért a harang szól – Nándorfehérvár 1456" című rendezvény társszervezője,

KAPÁS GÉZA hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Vonós Tanszékének egyetemi docense,

Dr. KISS GYULA, Ybl Miklós-díjas építész, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának kapcsolati dékánhelyettese, az Építészmérnöki Intézet főiskolai tanára,

KOVÁCS ANITA a KarcFM Rádió szerkesztője és műsorvezetője,

KRAUSZ ALIZ Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus,

KUN ÉVA, Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész,

Dr. MACHER SZILÁRD, Harangozó Gyula-díjas balettművész, koreográfus, szakíró, a Magyar Táncművészeti Egyetem Klasszikus Balett Tanszékének főiskolai tanára, a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművészképző Intézet igazgatója,

Dr. MÁRKUS ESZTER, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának oktatási ügyekért felelős dékánhelyettese, főiskolai docens,

Dr. MIKOLA BÁLINT, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének alapító elnöke,

MONORI SEBESTYÉN szobrászművész,

Dr. NEMES LÁSZLÓ NORBERT, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Intézetének igazgatója, egyetemi tanár,

PÁLFY GUSZTÁV szobrászművész,

PELLER MARIANN, a Virtuosos International Zrt. vezérigazgatója,

REIZ TAMÁS, Potony község polgármestere, a Barcsi Többcélú Kistérségi Társulás elnöke,

SEBESTYÉN ZOLTÁN GYULA, Kemenesmagasi község polgármestere, a Kemenesmagasi Általános Iskola volt igazgatója, a Kemenesmagasi Citerazenekar és Népdalkör vezetője, a Kemenesmagasi Evangélikus Egyházközség felügyelője,

Dr. SIMKÓ CSABA, az Erzsébet Hospice Otthon osztályvezető főorvosa,

Dr. UNG FERENC, 1956-os szabadságharcos,

VARGA TIBOR JÓZSEF, a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium igazgatója és tanára,

WAGNER KÁROLY hangtechnikus, a Madách Színház videótár-vezetője.

 

Nemzeti ünnepünk alkalmából, kimagasló színvonalú munkájáért Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült:

ÁGFALVI GYÖRGY SÁNDOR táncművész, koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes férfi tánckari asszisztense, a budapesti Liget Táncegyüttes művészeti vezetője,

BOROS ILDIKÓ, Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Állami Operaház magántáncosa,

GÁSPÁR ÁLMOS zenész, a Duna Művészegyüttes és a Kormorán Együttes zenekari tagja,

ILONKÁNÉ BARANYI ZSUZSANNA, a Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola, Középiskola és Kollégium igazgatóhelyettese és tanára, a Jászkürt Diák Sportegyesület vezetője,

KEPLER ERZSÉBET, Tahitótfalu Község Önkormányzata Szociális Bizottságának tagja,

LELKES ANDRÁS, a HANGVETŐ Zenei Terjesztő Társulás Kft. ügyvezetője,

LIBER ENDRE, a HANGVETŐ Zenei Terjesztő Társulás Kft. művészeti igazgatója,

LÉVAY ANDREA táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes tagja,

MEGYESI CSILLA, a VERITAS Történetkutató Intézet titkárságvezetője, a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány kurátora,

PÁLOSI ISTVÁN mozdulatművész-táncművész, koreográfus, táncpedagógus, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat igazgatója, a Budapest Táncművészeti Stúdió Szakgimnázium balettmestere és tanára,

PÁTKAI BALÁZS, Harangozó Gyula-díjas táncművész,

SÁRKÖZI ANDRÁS zenész, a Rajkó Művészegyüttes tagja,

TAKÁCS TAMÁS PÉTER tervezőgrafikus,

TATAI ZSOLT, a Budapest Bábszínház bábszínésze,

TOLDI JÓZSEF ATTILA zenész, a 100 Tagú Cigányzenekar szólamvezetője,

VARGA JÁNOS, a soproni Ürmös néptáncegyüttes alapítója, a Maros Művészegyüttes koreográfusa, a Zalai Táncegyesület művészeti vezetője és koreográfusa,

VÉGH TAMÁS, táncművész, a Duna Művészegyüttes szólistája,

WEYER BALÁZS, a HANGVETŐ Zenei Terjesztő Társulás Kft. programigazgatója.

 

Nemzeti ünnepünk alkalmából, színvonalas munkájáért Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

BATKI LÁSZLÓ, a Honvéd Férfikar tagja és bariton szólamának vezetője,

DÖMSÖDI FARKAS BÁLINT előadóművész,

HUSZÁR ILDIKÓ táncpedagógus, koreográfus, a Grapevine Show Dance Club Közhasznú Egyesület elnöke és művészeti vezetője,

KARÉ ÁRPÁD táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes tagja,

KIS DOMONKOS MÁRK színművész, a Váci Dunakanyar Színház ügyvezető igazgatója,

LUKÁCS ÁDÁM táncművész, a Miskolci Balett alapító tagja és magántáncosa,

NYITRAI TÍMEA a Kortárs Balettért Alapítvány irodavezetője, a Szegedi Kortárs Balett művészeti titkára,

ifj. STADLER FERENC, a Szegedi Kortárs Balett világítástervezője,

STONAWSKINÉ BUSI ILDIKÓ, a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola táncpedagógusa, a Vadvirág Gyermek Néptáncegyüttes és a Szandaszőlős Táncegyüttes szakmai vezetője,

SZABÓ IMRE, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club SE vezető edzője,

TÓKOS ATTILA táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistája,

TÓTH JÁNOS, a Magyar Ejtőernyős Szövetség főtitkára,

VAJDA MÁTÉ, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. világosítótár-vezető helyettese.

 

Forrás: MTI

További programok »

FEL