Már várják a nevezéseket a Brillante 2026 Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenyre

17:32 | behir.hu

A Dél-Alföld egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvénye, a több tízezer látogatót vonzó Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvényeként ismét meghirdették a rangos szakmai megmérettetést. A versenyre a bérfőzetők és magánfőzők párlatai mellett a kereskedelmi főzdék pálinkáit is várják, határon innen és túl. Az elmúlt években többek között Szlovákiából, Romániából, Szerbiából, Ukrajnából, Hollandiából és Izraelből is érkeztek minták.

A Brillante a magyar pálinkakultúra egyik kiemelkedő szakmai eseménye, amely méltó keretet biztosít a minőségi pálinkák és párlatok megmérettetéséhez. A szervezők célja, hogy a verseny ne csupán egy megmérettetés legyen, hanem szakmai referencia, amely hosszú távon is irányt mutat az ágazat számára.

A versenyszakmai irányítását Dúl Udó Endre látja el versenyigazgatóként. Feladatai közé tartozik a bírálati rendszer szakmai felügyelete, a zsűri kiválasztása és koordinálása, a verseny tisztaságának és anonimitásának garantálása, valamint az eredmények hitelesítése.

A minták beküldésének határideje 2026. március 27. péntek 18 óra. Nevezni a gyulaipalinkafesztival.hu oldalon lehet. Egy versenyző tetszőleges számú tétellel indulhat. A nevezési díjak évek óta változatlanok.

A versenyre beérkező párlatokat 2026. április 10-11-én bírálja el a szakértő zsűri. A szervezők idén új, kifejezetten erre a célra fejlesztett bírálati szoftvert is bevezetnek, amely a 100 pontos rendszerre épül, biztosítja a minták anonimitását, valamint az értékelés átláthatóságát.

A Brillante szervezői egyértelmű szakmai állásfoglalást is tettek: a bírálati leírások elkészítése során mesterséges intelligencia alapú szöveggeneráló eszköz használata nem megengedett, a zsűritagok kizárólag saját szakmai tudásukra és érzékszervi tapasztalataikra támaszkodhatnak.

Az ünnepélyes eredményhirdetést 2026. május 22-én és 23-án rendezik meg Gyulán. A fődíjak között szerepel többek között a Legjobb Kereskedelmi Pálinka, a Legjobb Magánfőzött Párlat, valamint a Brillante Signature Díj is. Utóbbit azok a kereskedelmi főzdék nyerhetik el, amelyek esetében a forma és a tartalom kiemelkedő összhangot mutat.

A Békés Vármegyéből nevezők számára külön elismerést is átadnak: a Legeredményesebb Békés Vármegyei Magánfőző Díjat a Békés Vármegyei Önkormányzat ajánlja fel.

A verseny részletes felhívása és a nevezéssel kapcsolatos információk a szervezők honlapján érhetők el.

Forrás: Gyulai Pálinkafesztivál

További programok »

FEL