Már felújítás alatt áll a mezőmegyeri kerékpárút

2020. október 4. 16:27 | Papp Ádám Sándor

Mintegy 170 millió forintból kezdődött el a mezőmegyeri kerékpárút felújítása Békéscsabán, szeptember végén.

Szeptember 21-én indult el a Berényi úton, a Széna utcától a vasúti átjáróig tartó kerékpárút felújítása. A kivitelező először a meglévő szakasz elbontásával kezdte a beruházást. Jelenleg az út szélesítése és a szegélyek elhelyezése zajlik. A tervek szerint az első ütem október végére befejeződik.

– Az első ütem a vasúti átjáróig tart, a Széna utcától. Jelenleg a szegélyépítési, illetve a további szakaszokon a tükörkészítési munkálatok zajlanak – fogalmazott Margittai Zsolt építésvezető.

A kivitelező a második ütemben a vasúti átjáró és a Mezőmegyer tábla közti szakasz felújítását és szélesítését végzi majd, amely december 15-éig elkészülhet.

 

Fotó: Bagi József / behir.hu

Fotó: Bagi József / behir.hu

 

Békéscsaba alpolgármestere korábban elmondta, hogy Mezőmegyer mintegy 2400 fős lakossága már korábban is kifogásolta a város 7. kerületébe vezető kerékpárútjának minőségét.

– A Mezőmegyerre vezető kerékpárút keskeny, régi és töredezett, de hamarosan megújul, hiszen elkezdődik szeptemberben a modernizálása. Ezzel a fejlesztéssel a mezőmegyeriek egy régi vágya valósulhat meg – emelte ki Hanó Miklós

Az alpolgármester szerint a kerékpárosok a fejlesztés révén biztonságosabb környezetben közlekedhetnek majd. A szélesítési munkálatok és az új út alapja december végére elkészül, majd ezt követően aszfaltozza azt a kivitelező.

 

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

Fotó: Papp Ádám / behir.hu

További programok »

FEL