Már csak csütörtökön lesz lehetőség a fenyőfák elszállítására Békéscsabán

2023. január 18. 17:48 | Hidvégi Dávid

Január közepére már sok helyen leszedik a karácsonyfákat, de vannak, akik még gondolkodnak azon, meddig szeretnék megtartani. A fenyőfák elszállítására Békéscsabán még csütörtökön lesz lehetőség.

Javában zajlik a munka a DAREH Bázis Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. békéscsabai telephelyén. A társaság munkatársai az eddig összegyűlt fenyőfákat kezelik. A cég ebben az esztendőben 40 tonna fenyőre számít. A DAREH egész évben gyűjti a zöldhulladékot, amit energetikailag hasznosít.

– A beérkező fenyőfákat először egy szemrevételezéssel előkezeljük. A nem odaillő, idegen anyagokat eltávolítjuk, majd ezután darálással és egy komposztálást követően rostálással kezeljük a zöld hulladékot – mondta a folyamatról a DAREH Bázis Zrt. üzemvezetője, Bereczki István.

 

 

Békéscsabán az első gyűjtési időpont január 11-én volt, míg a következő január 19-én csütörtökön lesz, ami már a reggeli órákban hat órakor elindul, így érdemes minél hamarabb kihelyezni a fenyőket. A társaság arra kéri a lakosokat, hogy a fákat dísz és talapzat nélkül helyezzék ki, ugyanis ellenkező esetben megnehezítik a fenyő hasznosítását. Fontos, hogy a fenyőket úgy kell kihelyezni, hogy az ne akadályozza a forgalmat, így célszerű a gyűjtőedény mellé tenni. Január végéig a vármegye számos pontján lesz még gyűjtés, amelyről pontos információkat a cég hivatalos oldalán találnak.

További programok »

Itthon

FEL